Péntek reggel fél nyolc tájban iskolába induló kisdiákok találtak rá D. Bernadett (16) holttestére. Az elsőként helyszínre érkező háziorvos, majd később a mentők is csak a halál tényét tudták megállapítani. A lányt két lövés érte, mindkettőt közvetlen közelről adta le a gyilkos: az első a tüdejébe fúródott, a másik a halántékába.

A Kacsóh Pongrác utca Gyál Budapest felőli szélső utcája. Mivel a gyilkosságnak nem volt szemtanúja (a környéken lakók hallottak ugyan két, lövésre emlékeztető csattanást, de ki se néztek az utcára), a rendőrség abból indult ki, hogy Bernadett gyilkosa az erdőn át menekülhetett el. Nyomot, amely a tettes azonosítására alkalmas lehetett volna, nem találtak.

Mivel a gyilkos áldozata minden értékét hátrahagyta, a nyomozók feltételezték, hogy a tettes és a lány ismerhették egymást. Iskolatársai elmondták, hogy Bernadett az év elején szakított barátjával, akivel két évig jártak, és egy új kapcsolatot kezdett.

Fél négy is elmúlt, mire befejeződött a helyszíni szemle Gyálon. Addigra már a Teve utcában megkezdődött Bernadett korábbi és az utolsó barátjának kihallgatása. Mindkettőjüket tanúként vitték be a rendőrségre. Utolsó barátja, akiért májusban kilépett az akkor már két éve tartó kapcsolatából, bizonyíthatóan egy budaörsi iskolában volt a gyilkosság idején. Korábbi barátja, Z. Dávid pedig azt mondta, hogy Szegeden járt. Megismerkedett egy ottani lánnyal, őt látogatta meg.

Nyilvánvaló volt a nyomozók számára, hogy Z. titkol valamit. Akkor már tudták, hogy a fiatalember délelőtt – tőle szokatlan módon – egy utcai fülkéből hazatelefonált, és megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Miután édesapja azt felelte, hogy „persze, miért ne lenne”, hazament. Ez délelőtt 10 és 11 óra között történt. Z. kevéssel a gyilkosság után Budapestről hívta szüleit, feltehetően azért, hogy megtudja, nem keresték-e már a rendőrök.

Z. egyre inkább belebonyolódott a szegedi sztoriba, végül este fél nyolc tájban beismerte, hogy ő ölte meg Bernadettet. Elmondása szerint a szakítást súlyos kudarcként élte meg, s úgy érezte, megalázták, ami nem maradhat következmények nélkül. Még akkor eldöntötte, megöli a lányt.

Hetekig kutatott az interneten, hogy hol tudna fegyvert venni, s végül megtalálta a megoldást: vásárolt egy fegyvermásolatot. A pisztolyhoz, amit az 1870-es években az olasz hadseregben rendszeresítettek, Szlovákiában szerzett egy kiló lőport és több csappantyút, ami az összepréselt lőpor begyújtásához szükséges. Előzőleg – a világhálón talált receptek alapján – megpróbált saját maga lőport készíteni, de az nem vált be. Pedig úgy tervezte, ha sikerül elegendő mennyiséget előállítani, felrobbantja a lányt.

Annak a társasházi lakásnak a pincéjében kísérletezgetett, ahol a szüleivel élt, ám senkinek semmi nem tűnt fel. Senki nem figyelt fel arra sem, hogy az általános iskolát végzett, semmiféle képzetséggel nem rendelkező 21 éves fiatalember milyen elszántan kutat valami után az interneten, sem az, hogy fegyvert vásárolt.

A gyilkosság napján Z. Dávid az utcán várta az iskolába induló Bernadettet. Rá akarta beszélni, hogy rövidítsék le a buszmegállóig vezető utat az erdőn keresztül, de a lány egyszerűen átnézett rajta, és tovább ment. Z. kissé lemaradt, majd amikor senki nem volt az utcán, a lány után sietett, és hátba lőtte. A 10,5 milliméteres lövedék súlyosan megsebesítette a lányt, aki a földön fekve könyörgött az életéért. D. azért, hogy elhallgattassa, addig ütötte a fegyverével, amíg el nem veszítette az eszméletét. Aztán újratöltött és közvetlen közelről ismét lőtt.

Úgy tervezte, bosszúja beteljesítése után elmenekül. Vásárolt hátizsákot, hálózsákot és egyebeket is, amire a bujkálás alatt szüksége lehetett volna. Amikor egy nyomozó rákérdezett, honnan szerzett volna pénzt élelemre, ruhára, azt felelte: „raboltam volna”. A rendőr erre megjegyezte, hogy ehhez másokat is bántania kellett volna, mire Z. közömbösen annyit felelt: „na és?”.

A rendőrség kezdeményezte Z. Dávid előzetes letartóztatását. A fiatalember tettét előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölésnek minősítik, amiért – ha a bíróság bűnösnek mondja ki, és az orvosok sem találnak nála büntethetőséget kizáró elmebetegséget – ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.