Ipari tanulók láthatók rajta – jelesül két kubai –, akik szakoktatójuk segítségével épp azzal ismerkednek a tanműhelyben, hogyan kell egy panelépület e célra kialakított nyílásába úgy beilleszteni egy ablakot (ajtót?), hogy az függőlegesen álljon. A drága vízszintezőt, kezdők lévén, még nem adták a kezükbe, így maradt a jó öreg függőón, amely már a piramisok építésénél is bizonyított.

Hogy hogyan kerültek ide abból a messzi szocialista országból ezek a fiatalok? Elsősorban úgy, hogy a 60­as években a hazai szakoktatásnak rendre nem sikerült teljesítenie a beiskolázási terveket, mert a magyar fiatalok szívesebben jelentkeztek gimnáziumba, mint ipari tanulónak.

Eközben pedig államközi szerződések rögzítették a fejlődő, vagy már a szocializmus építésének útján járó országokkal a képzési, így a szak­ és felsőoktatási együttműködést, idővel pedig szakemberek kölcsönös cseréjét is. A gyarmati sorból épp csak felszabadult népek fiai és lányai így jártak magyar egyetemekre – főként az orvosira és a műszakira –, illetve tanultak szakmát az akkoriban kétségkívül színvonalas hazai szakoktatásban. S ahogy magyar szakemberek az NDK­ban, úgy dolgoztak ők is magyar gyárakban, főként szövőnőként a pestlőrinci Panyovában, az Újpesti Cérnagyárban vagy dunaújvárosi fonodában. Mondják, nem volt semmi lát­ni, amint a szövőgépek monoton zakatolásának zajára a fekete lányok szinte táncra perdültek.

Csoda­-e, ha pesti srácok rajokban kolbászoltak esténként a munkásszállók környékén, köztük a metró Kőbánya­Kispesti állomása közelében, ahol a lányok kollégiumai voltak. Később, 1988-ban, aztán ezen a környéken szembesült először a magyar társadalom egy új jelenséggel, a szkinhedek megjelenésével. Ezen az állomáson csaptak össze először kubai vendégmunkásokkal a bőrfejűek. Ez már egyébként is az utolsó időszak volt ezeknek a fiataloknak a magyarországi történetében, hiszen a rendszer összeomlásával Kuba is átértékelte a két ország vi­szonyát, a rendszerváltás első nagy vesztesei pedig épp a legtöbb kubai lányt foglalkoztató nagy textilipari cégek voltak. Nézem a képet, és nem stimmel rajta valami. Mégiscsak ablak lesz ez, hiszen egy ajtót három zsanér tart, vagyis sűrűbbek rajta a pántok.

Márpedig, ha ablak, akkor fordítva állították be a keretbe, hiszen akkor már sok­sok éve városi szabályzat rögzítette, hogy az ablakoknak a fővárosban csakis befelé szabad nyílniuk. Így viszont a zsanéroknak is belül kellene lenniük.

Amigos, álljon meg a menet! Eltoltátok! (Vagy mégsem? Végtére is, honnan tudhatnánk mi itt, Európa közepén, ma, hogy milyen építési szabályok voltak érvényben 1966­ban a testvéri Kuba fővárosában, Havannában?)

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Szakmai gyakorlat