Nyomoznak a hevesi romaverés miatt

Az Egri Nyomozó Ügyészség a birtokába jutott információk alapján nyomozást, a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság pedig fegyelmi eljárást indított, miután kiderült: alapos a gyanú, hogy péntek este rendőrök vertek meg egy helybéli romát.

Kiszálltak az autóból és azonnal a fejemhez tartottak egy pisztolyt, amiből lőttek is. Biztosan gázpisztoly volt, mert csak elájultam – ezt mondta tegnap a pénteken megtámadott M. András az egri Markhot Ferenc megyei kórház főbejárata előtt. A férfit háromnapos kivizsgálás és megfigyelés után tegnap engedték ki az intézményből, sérülései nyolc napon belül gyógyulnak. Állítása szerint – miként arról hírt adtunk – fekete színű, „Police” feliratú ruhát viselő rendőrök estek neki péntek éjjel, miközben hazafelé sétált. M. András szerint belökték egy rendőrautó csomagtartójába, elvitték a városszéli tó partjára, ahol rugdosták, verték, majd vízbe lökték. Két kilométert gyalogolt vizes ruhában a fagyban, majd szombat reggel feljelentést tett. M. András hétfőn tudósítónknak azt mondta: semmi olyat nem tett, amivel felhívhatta volna magára a figyelmet.

A megyei rendőr-főkapitányságon tegnap elmondták: négy hevesi rendőr ellen fegyelmi eljárást indítottak az ügyben. A nyomozást az Egri Nyomozó Ügyészség elrendelte, mert megalapozottnak találták a támadásról szóló történetet. A hevesi kapitányság hivatalosan nem nyilatkozik az ügyben. Névtelenséget kérő rendőrségi forrásaink szerint a roma férfi egy szalagavató bálban randalírozott ittasan, innen küldték őt haza a járőrök. M. András a műút közepén, a felezővonalon indult el, és többszöri felszólításra sem volt hajlandó onnan letérni. Ezért vitték el a romatelep közelében lévő tóhoz, ám azt tagadták, hogy bántották volna. Az esetről nem készítettek írásos feljegyzést.

Ifjabb Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat szóvivője Egerben bejelentette: minden erkölcsi és anyagi segítséget megadnak M. Andrásnak azért, hogy igazát bizonyíthassa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.