Ahhoz, hogy zöld lakótársunk valóban jól érezze magát, nincs többre szüksége, mint rendszeres öntözésre, az elhasznált tápanyagok pótlására, s időnként nagyobb edénybe kell ültetni a növényt. Ezzel sok szobakertész tevékenysége ki is merül. Nem árt azonban időnként ellenőrizni a mégoly egészségesnek tetsző szobanövényeket: talán megbújt egy-egy kártevő, vagy gombák, baktériumok készülnek támadásra. A gyors segítség megmentheti a növényt. A rovarokkal aránylag egyszerűbb a helyzet, mert az egyedek felismerhetők, még akkor is, ha nem mozognak. A jelenlétüket mutató első intő jel a ragacs. Ha a növény cserepének szélén, tálkáján, netán a lombja árnyékában ragadós anyagot találnak, elő a nagyítóval, kezdődhet a nyomozás. Érdemes a levelek fonákját, a törzs, az ágak, hajtások rejtett részeit alaposan szemügyre venni. A ragacsgyártó minden bizonnyal valamilyen tetű lesz.

Többféle növénydézsmáló tetű létezik, közös tulajdonságuk, hogy picik és gátlástalanul, egymással versengve szopogatják a növényeket. Legfeljebb néhány milliméteresre növekednek. Azzal okoznak nagy kárt, hogy főként a zsenge, fiatal részeken szívogatják a nedveket. Ilyenkor a növények fejlődése, növekedése lelassul. Anyagcseréjük olyan gyors, hogy cukros, ragadós váladékot bocsátanak ki magukból. Ez a lecsöpögő ragacs. A tetvek a lakásba újonnan bekerült fertőzött növényekkel érkezhetnek, vagy a parányok szárnyas egyedei berepülnek ajtón, ablakon. A parányi levéltetvek általában zöld színűek, de vannak sárga, barnás, vörös és fekete fajok is. Ha csak kevés tetű van a lakásban, elegendő védelem öszszeszedésük és a növény szappanos oldattal történő permetezése, de jó a piretrint tartalmazó porzószer is. Ha nagyobb a baj, permetezhető vegyszerre van szükség. A boltokban kaphatók olyanok, amelyek közvetlenül vagy a növényekbe felszívódva fejtik ki hatásukat.

A szobanövények legveszélyesebb kártevőjének, a pajzstetűnek találó az elnevezése. A leleményes állatka a legfeljebb két milliméteres szürke-barna pajzs alá bújik. A kemény, fényes, viasszerű levelű növényeket kedveli. Ha kevesen vannak, finoman le lehet vakargatni a növényről, s jöhet a szappanos permetezés, ami elintézi a tojásokat. Ha sok száz pajzsot találnak, kertészeti boltban kell tanácsot és megfelelő vegyszert kérni.

A viaszos pajzstetű még rokonánál is rafináltabb módszerrel próbálja túlélni a támadást. A szárak elágazásaira vagy a levelekre ragadt apró szöszök, vattacsomók alatt lapul meg. A pajzstetűhöz hasonlóan kell ellene védekezni, ha azonban a fertőzést követő 2-3 hónapon belül nem tűnik el, a többi növény érdekében jobb, ha a megtámadott példány távozik a lakásból.

A tetvek népes családjának egyik büszkesége lehet a takácsatka. Ha finom, pókhálószerű szövedéket találnak a hajtáscsúcsokon vagy a levelek között, biztosak lehetnek abban, hogy megérkeztek a takácsatkák. Míg a korábban felsorolt tetűrokonság a meleg, páradús környezetet kedveli, a takácsatka a száraz, meleg, sőt a huzatos helyeken is nagyon jól elvan. Aki nem szereti a radikális rovarölő szereket, környezetbarát módszerekkel is bíbelődhet. Ez azonban nem változtat a lényegen: a takácsatkát meg kell fojtani. Mindenekelőtt kézzel el kell távolítani azt, amit lehet, majd a növényt fejjel – zölddel – lefelé langyos vizes vödörbe kell meríteni. Ez órákig is eltarthat. Ha a takácsatkáknak ez sem volt elég, néhány napos bezacskózás következik. A növényre nejlonzacskót kell húzni, és légmentesen elkötni. A növény általában túléli a szaunát.

A tetvek elleni védekezéshez képest az üvegházi molytetű eltávolítása semmiség. A fehér minilepkék a száraz helyeket kedvelik, a hajtáscsúcsokat szopogatják. Ha a növényt megütögetik, mintha valami kis fehér ugrálna. Rövid szárnyalással repkednek, nagyító alatt jól felismerhetők.

A jövő héten a kellemetlenkedő gombák, baktériumok, vírusok távoltartásáról írunk.