Permi klubtűz: lemondott a régió kormánya

125 főre nőtt a halálos áldozatok száma az oroszországi Permben pénteken kigyulladt éjszakai klub tragédiájában.

Szerdára égési sérüléseibe belehalt a klub tulajdonosa is, akit a hatóságok a tűzeset egyik felelősének tartanak. A Sánta ló nevű klub működtetői közül négyen maradtak őrizetben. Lemondott a permi régió kormánya.

Az egymilliós városban államfői kezdeményezésre számos hatóság vezetőjét leváltották, távozási szándékát jelentette be Perm polgármestere, Arkagyij Kac is. Azután, hogy Dmitrij Medvegyev „agyatlan és lelkiismeretlen” embereknek nevezte a Sánta ló tulajdonosait, majd „gazembernek” minden felelőst, beleértve a hatóságokat is, látványos gyorsasággal indultak meg a lemondatások: távozott a régió építésügyi hatóságának igazgatója, a város főépítésze, a Sánta lónak helyet adó körzet vezetője, valamint –helyettesével együtt – a Rendkívüli Ügyek Minisztériuma (MCSSZ) alá tartozó permi tűzvédelmi hatóság vezetője is.

A törvényhozásban a hatalommal együttműködő Méltányos Oroszország (SZR) párt felvetette a permi régió kormányzójának felelősségét. Oleg Csirkunovot Vlagyimir Putyin jelenlegi kormányfő négy éve –még elnökként – erősítette meg a posztján, így a kormányzó távozásának felvetése közvetetten Putyinra is árnyékot vethet. A helyiségben több mint kétszáznyolcvanan tartózkodtak, noha a klub legfeljebb ötven személy befogadására volt alkalmas. A klubot néhány éve szabálytalanul átépítették – az ablakok eltakarása és a vészkijáratok elérésének megnehezítése – hozzájárult az áldozatok magas számához. Azonban sem a szabálytalan átépítés, sem a tűzvédelmi előírások már regisztrált megsértése sem vonta maga után a klub bezárását. Permben a héten gyorsított rendben nézték át az ellenőrzőszervek a város számos klubját, többet a felfedett szabálytalanságok miatt bezárattak.

Az önkormányzathoz mintegy 70 kérés érkezett: szeretnék örökbe fogadni a tűz miatt árván maradt gyerekeket. Korábbi adatok szerint 14 gyerek vesztette el mindkét, 44 gyerek pedig egyik szülőjét a tragédiában. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.