A fiatalok, a tehetősebbek többet ünnepelnek

A magyarok szeretnek ünnepelni, a születésnapokat 90, a névnapokat 84 százalék tartja meg. Az ünnepek közeledtével pedig az is kiderült, hogy 80 százalék véli úgy, jobb adni mint kapni –derül ki az Ipsos közvéleménykutató ezer emberre kiterjedő felméréséből.

A születés- és névnapokat főként családi körben ülik meg, de a névnap az érintettek felénél a barátokkal és munkatársakkal való közös programhoz is jó okot szolgáltat. A születésnapot kevésbé viszik ki a családi körből, de a válaszadók negyven százaléka mondta azt, hogy barátokkal is ünnepel. A születésnap többszörös megünneplése leginkább a diplomások és a fiatalok körében jellemző.

Az ünneplés az életvitel, a kor és az anyagi helyzet függvénye, a mozgalmasabb mindennapokat élők, a fiatalabb korosztály és a többet keresők gyakrabban találkoznak születésnap ürügyén. Ezzel szemben a 60 év felettieknek van legkevésbé módjuk arra, hogy közös ünneppé tegyék, minden ötödik idős ember magányosan tölti születésnapját.

Az emberek harmada nagy névnapozó, akivel csak tud, ünnepel. Ugyanakkor ez az esemény inkább a középkorúak, mint a fiatalok körében igazán elterjedt – az évek múlásával a születésnap ünneplését a névnap váltja fel. Az idős emberek e tekintetben is hátrányos helyzetben vannak, egynegyedük nem találkozik másokkal névnapja környékén. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.