Időhúzásra is játszhat az ír gázoló

Elnapolta az ír bíróság Francis Tobin Ciaran kiadatási tárgyalását. Tobin 2000 áprilisában gázolt halálra két kisgyermeket Leányfalun.

Az ügyvéd tegnap „felkészülésre” kért időt, amit a vádhatóság nem ellenzett. A Legfőbb Ügyészség Országos Kriminológiai Intézetének szakértője, Bárd Petra elmondta, az Írországban szokásos védekezés meghosszabbíthatja az eljárást: háromszor-négyszer is kérhetnek újabb „felkészülési határidőt”. Kérdés, a bíróság ezt meddig tolerálja. Elvben 60 plusz 30 nap alatt kellene dönteni, ám ezeket a határidőket –szankció hiányában – az írek korábban sem tartották be. Mivel pedig az eljárás másodfokon is folytatódhat, a jogerős döntésre valószínűleg még legalább fél évet várni kell.

Tobin annak idején a vádemelés után elhagyta Magyarországot. Távollétében ítélték jogerősen három év fogházra. Miután az ír szabályozást az európai elfogatóparancs előírásaival összhangba hozták, a magyar hatóságok elfogatóparancsot adtak ki Tobin ellen, akit november 12-én őrizetbe is vettek Írországban. Bár óvadék fejében elengedték, útlevelét bevonták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.