Szent iratok árverésen

Feljelentést tett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ismeretlen tettes ellen a rendőrségen hétfőn, kérve az árverésre bocsátott tisztázatlan eredetű izraelita egyházi iratok azonnali lefoglalását és a nyomozás megindítását - közölte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. Azt szeretnék megtudni, hogy ki adta be a hét végi egyik budapesti aukcióra a Kecskeméti Zsidó Hitközség szent egyletének halotti könyvét, a Segesvári Zsidó Hitközség halálozási anyakönyvét és a Nagyváradi Zsidó Hitközség születési anyakönyvét, amelyek "nagy muzeális értéket" képeznek - mondta.

Zoltai Gusztáv rámutatott: az árverés egyébként adatvédelmi aggályokat is felvet. Ez a példa is mutatja, hogy "egyértelmű törvényi szabályozás hiányában szabadon folyik a magyar múlt kirablása, a közös történelem emlékeinek kiárusítása" - közölte.

Az aukciósház később azt tette közzé: az árverésre került, sérelmezett három tétel egyikét, a kecskeméti kézzel írt űrlapokat sok éve vásárolták egy személytől, aki egy MÉH-telepről mentette ki azokat, meglehetősen rossz állapotban. A másik két tételt az Erdélyben lévő feketeerdei vásáron vették, amiről tanúsítványuk is van. Ezek a tárgyak "ebek harmincadján voltak", kidobták azokat, nem törődtek velük. Így az értékeket az aukciósház megmenti azzal, hogy gyűjtőknek, kutatóknak eladja - mondta az aukciósház vezetője. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.