Kerék Csaba elhagyhatja a lakását

A Fővárosi Ítélőtábla védője kezdeményezésére megszüntette Kerék Csabának, a Britton Kft. ügyvezetőjének házi őrizetét, akit a Fővárosi Bíróság még a múlt nyáron sikkasztásért, pénzmosásért és okirat-hamisításért nem jogerősen öt év börtönbüntetésre és 176 millió forint vagyonelkobzásra ítélt.

Ruttner György ügyvéd, Kerék védője még október végén kérte a Fővárosi Ítélőtáblától a már közel öt éve házi őrizetben lévő védencével szemben elrendelt házi őrizet enyhítését. Ez esetben legalább már elhagyhatná a lakását, és dolgozhatna is.

Ruttner beadványában egyebek között emlékeztette a brókerperben másodfokon eljáró ítélőtáblát, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény kötelezi a bírót: a szóban kihirdetett ítéletét 30, a szövevényes ügyeket 60 napon belül írásba kell foglalnia. A Kulcsár-ügyet ezzel szemben nyolc hónappal az ítélet kihirdetése után foglalták írásba. Azóta újabb hét hónap telt el, s még mindig nem terjesztették elő az iratokat a Fővárosi Ítélőtáblához.

Ruttner úgy véli, az eljárás ilyen nagy mértékű elhúzódása sérti Kerék Csaba tisztességes eljáráshoz való jogát, és már-már az emberi jogok megsértésének határát súrolja.

Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva (2009. április 7.) elismerte, hogy késett a Kulcsár-ügy ítéletének írásba foglalása. Rámutatott ugyanakkor, hogy az előírt határidő több esetben betarthatatlan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.