Halálra vert idős házaspár

Szombatra virradóra brutálisan meggyilkoltak a Kecskemét melletti Helvécián egy nyolcvanhárom éves férfit és a hetvennégy éves feleségét. A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket az esetről. A rendőrök a 4500 lakosú Helvécia központjában lévő takaros ház melléképületében találtak rá a holttestekre. Az Áruház utca lakói úgy tudják, az idős párnak nem voltak gyerekei.

Érdeklődésünkre elmondták: Sz. Imre és felesége zárkózottan élt, bizalmatlanok voltak, ha be is engedtek valakit a házukba, az csak közeli ismerősük, vagy rokonuk lehetett. Ezt erősítette meg egy terményekkel kereskedő férfi is, aki noha rendszeresen szállított nekik, még az udvarra sem léphetett be. A rendőrség szerint nem kizárt, hogy betörésnek indult az eset. A házaspár ugyanis télen a melléképületben élt, a nagy házukat nem fűtötték fel, annak redőnyeit lehúzva tartották, s ebből a tettesek arra következtethettek, hogy az ingatlanban nem tartózkodik senki.

A megyében egy hónapon belül hat embert gyilkoltak meg. Egy idős házaspárt és felnőtt lányukat Tompán verte halálra egyik alkalmazottjuk, Lakiteleken ugyanez történt egy idős emberrel. Ez utóbbi gyilkosság elkövetőjét - akárcsak a helvéciait - még keresik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.