Őssejtterápia anyatej-alapanyaggal

Egyszerű megoldást találtak ausztrál kutatók az egyre gyorsabban fejlődő őssejtkutatások (és terápiák) alapanyagigényének biztosítására. Az anyatejet ajánlják forrásul, amely nagy mennyiségben tartalmaz őssejteket.

A perthi székhelyű nyugatausztráliai egyetem kutatóinak három sejttípust sikerült azonosítaniuk az anyatejben. Felfedezésük egyedülálló jelentőségű, hiszen – Mark Cregan orvos igazgató, a kutatás vezetője szerint – semelyik másik sejtcsoportosulás nem tartalmaz egy típusnál többet.

Maga az eredmény úgyszólván a véletlen műve. A kutatók egy gyermek-egészségügyi vizsgálat keretében anyatejet elemeztek mikroszkóp alatt, és ekkor figyeltek fel a jellegzetes alakú sejtekre. Néhány teszttel azt is sikerült kimutatniuk, hogy az anyatej eredetűek a legértékesebb őssejtváltozatok közé tartoznak: átprogramozhatóak, azaz át lehet őket alakítani más típusú (bőr-, csont- stb.) sejtekké.

Cregan azt reméli, hogy e tudás birtokában számos súlyos betegséggel szemben új terápiákat lehet majd kifejleszteni. A felfedezés alapvetően megváltoztathatja a szoptatással kapcsolatos közfelfogást és tudományos hozzáállást is. Hamarosan felbukkanhatnak például az anyatejalapú gyógykozmetikumok és egyéb készítmények. Maga az anyatej pedig várhatóan erősen felértékelődik.

Chris Mason, a londoni University College orvos kutatója azt nyilatkozta az Independent című brit lapnak, hogy az anyatej őssejttartalma még rég nem garancia a rutinkezelések létrejöttére. Az anyatej azonban az őssejtterápia kifejlesztése nélkül is nagyban hozzájárulhat az emberi egészséghez. A kutatók remélik, hogy a tej számos összetevőjének felfedezése fokozza majd az anyák szoptatási készségét. Az ausztrálok ugyanis nemcsak őssejteket találtak, hanem az immunrendszer fontos összetevőit is, amelyek túlélik a baba hosszú emésztőrendszerét. Cregan szerint ezek az anyagok még fiatalkorban is meghatározzák a fejlődést, védőfunkciójuk pedig egészen a felnőttkorig elkísér minket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.