Hírek

Elhunyt 79 éves korában Zsoldos Imre atya, közölte tegnap a budapesti Tajpeji Képviseleti Iroda. Életének utolsó majd fél évszázadát kisebb megszakításokkal Tajvan szigetén töltötte. A Vas megyei Bejcgyertyánoson született, s a szerzetesi életpályát választotta. Ausztriai, majd párizsi tanulmányok után a tajvani Fu Jen katolikus egyetemen ő alapította meg a francia nyelvi tanszéket, s neki köszönhető három francia–kínai szótár is. Nyelvészetet a washingtoni Georgetown egyetemén tanult, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen doktorált. Huszonkét nyelven beszélt. Több mint harminc könyvet írt vagy fordított le. Munkássága elismeréseként 1998-ban a Magyar Köztársaság nagykeresztjével tüntették ki. (Népszabadság)

Negyvennégy kilogramm heroint kobzott el a macedón rendőrség, és elfogott nyolc csempészt, egy nemzetközi banda tagjait – jelentették be tegnap Szkopjéban. A belügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy május óta ez már az ötödik jelentős sikeres kábítószer-ellenes akció, amelyet a török hatóságokkal együttműködve értek el. A heroint egy teherautóban rejtették el, amely Törökországból indult, és Görögországon áthaladva érkezett Macedóniába, ahol a főváros előtt csaptak le rá. A miniszter szerint a kábítószert az olasz piacra szánták, és több mint 2 millió eurót ér. (MTI)

BVOP-tartozás. Minimális tartozásállománnyal zárja az idei esztendőt a magyar büntetésvégrehajtás. Ez részben a kormány által biztosítandó 600 millió forintos többlettámogatásnak tudható be – közölte érdeklődésünkre a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) sajtóirodája. Tegnapi hírünkben azt közöltük: a bv-intézetek egy része adóssággal küszködik. Példaként a sátoraljaújhelyi börtönt említettük, ahol év végére csak a vízdíjtartozás elérheti a 15 millió forintot. A BVOP-tól kapott információk szerint a jelenleg rendelkezésre álló költségvetési források biztosítják azt, hogy határidőre ki tudják fizetni a személyi állomány, valamint a fogvatartottak járandóságait. (Népszabadság)

Megdőlt a melegrekord Budapesten. Tegnap a fővárosban 17,5 Celsius-fokot mértek – közölte Dobosi Erzsébet, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Budapesten az ezen a napon mért legmagasabb érték az utóbbi 60 évben 16 Celsius-fok volt. Szerdán az országban máshol nem dőlt meg a melegrekord – fűzte hozzá. (MTI)

Földrengés Peremartonnál. A Richter-skála szerinti 3,0-as földrengés volt tegnap 11 órakor a Veszprém megyei Peremarton közelében. A földmozgást a lakosság is érzékelte, de károkról nem érkezett jelentés. A térségben 1985-ben a Richter-skála szerinti 4,9-es erősségű rengést regisztráltak, amely akkor jelentős épületkárokat okozott. (MTI)

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.