Élet-anyakönyvező
Mi sem természetesebb, mint hogy a barátai és a kollégái nála kötnek házasságot. Ám ilyenkor Majtényiné Vasvári Ildikó a szokásosnál is jobban meghatódik, és csak nehezen tudja leküzdeni a könnyeit - legfeljebb a hangja csuklik el. Az anyakönyvvezető szerint az esküvőket nem lehet megszokni: ő több mint harmincévnyi munka után is el tud érzékenyülni. Nincs két egyforma alkalom, és (a törvény által előírt hivatalos részen túl) a köszöntőbeszédekben is igyekszik a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodni. Mást mond például, ha látja, hogy a házasságot nem éppen szerelemből kötik. S eközben egy másodpercre sem felejtheti el, hogy az esküvő hivatalos jogi aktus, ezért a papírokat (a házastársak és a tanúk iratait) gondosan ellenőriznie kell.
Szó szerint az édesapja nyomdokaiba lépett, aki szintén anyakönyvvezető volt, ráadásul ugyanabban a hivatalban, Óbudán. Ildikó hatéves korától kezdve rendszeresen megfordult a Fő téri épületben. Érettségi után csak annyit tudott, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, a III. kerületi tanácsban pedig állást ajánlottak neki: ezzel megpecsételődött a sorsa. Letette az anyakönyvvi szakvizsgát, és azóta is a polgármesteri hivatal munkatársa (ma már az anyakönyvi csoport vezetője). Az édesapám ott dolgozott - mutat át a szomszéd irodába, amelyet időközben házasságkötő teremmé alakítottak át.
Születéstől a halálig kíséri végig az emberek életét, sőt néhányukkal a születésük előtt "találkozik". Előfordul, hogy már a terhesség alatt apai elismerő nyilatkozatot tesznek a szülők (ha nem élnek házasságban, az apa akkor is elismerheti a magáénak a gyermeket). Nemrég járt nála egy pár, és azt mondták, olyan boldogok, hogy ezt a nyilatkozatot megtehették; ugyanolyan megilletődve írták alá a papírt, mint mások a házassági anyakönyvet. És persze a halálesetek anyakönyvezése is Vasvári Ildikóra vár.
Össze is keverednek néha a születés és a halál pillanatai. Amikor ügyfélfogadás van, az egyik percben még házasságkötést, utána születést, kicsit később halálesetet kell anyakönyveznie. Ildikónak szempillantás alatt át kell hangolódnia a különféle esetekre, a boldogságot vagy a szomorúságot nem viheti magával. Időnként azért térnek vissza hozzá, hogy elmeséljék: ennyi év után még mindig boldog házasságban élnek - de megesik, hogy a válás után azért látja viszont az exfeleséget, mert vissza akarja venni a leánykori nevét.
Kicsit pszichológusként is működik Majtényiné Vasvári Ildikó, amikor nehéz döntéseket kell elfogadtatnia. Ha például egy gyermek házasságban születik, a törvény szerint mindig a férj számít apának. Megesett már, hogy a szülők válófélben voltak, és hiába jött a valódi apa, hogy elismerje magáénak az újszülöttet, Ildikó kénytelen volt azt mondani: nem teheti meg. Javasolni legfeljebb azt tudta, hogy menjenek bíróságra, ahol az apaság vélelmének megdöntését kérhetik.
Sírás, kiabálás - mindenféle érzelmi megnyilvánulással találkozott már az anyakönyvvezető. De több mint harminc év tapasztalatával a háta mögött a legrázósabb helyzeteket is irányítani tudja. Ha a kollégái konfliktusba keverednek, tisztában vannak vele, hogy nyugodtan átküldhetik a problémás ügyfelet a csoportvezetőhöz: ő majd leülteti, megnyugtatja, és mindent elmagyaráz neki. A végén rendszerint megköszönik a felvilágosítást.
Tolmácsként járt nála a minap egy fiatal nő, és azonnal megismerte Vasvári Ildikót: huszonhárom évvel ezelőtt nála kötött házasságot. S akad, aki csak annyit mond, hogy valahonnan ismeri őt... Aztán felkiált: hát persze, otthon lóg a falon a képe! És jó érzés, amikor olyan fiatalok esküvőjén vesz részt, akiknek már a szüleit is ő adhatta össze.
A világ bármely részéről jöhetnek Óbudára házasságot kötni. Egyszer Atlantából hívta fel Ildikót egy magyar nő, hogy szeretne Magyarországon házasodni. Ilyenkor nagyon nem mindegy, hogy pontosan elmagyarázza-e neki, milyen iratokat kell magával hoznia - különben fordulhat vissza Atlantába. Máskor Svédországból kereste meg egy magyar származású anyuka, hogy annak idején a III. kerületben volt a házasságkötésük, és most szeretné, ha a gyermeke is itt rendezné az esküvőjét.
Meghittebbnek tartja néha Vasvári Ildikó azokat a házasságkötéseket, amikor két tanúval érkezik a menyasszony és a vőlegény, s nem kérnek esküvői ceremóniát. Bár úgy gondolják, hogy csak aláírják az anyakönyvet, és kész, a végén sokszor a meghatódottságtól sírva távoznak. Amikor kimondják az igent, tudatosul bennük, milyen jelentős lépést tettek; több száz esküvői vendég társaságában erre nehezebb odafigyelni.
Külső helyszíneken házasságot kötni: íme a legújabb divat. Az anyakönyvi csoport vezetője is többször összeadott már párokat a kiscelli kastélyban, de akárhová azért nem megy. Nem is mehet, mert "házon kívül" csak a jegyző engedélyével dolgozhat, és a helyszín kizárólag a III. kerületben lehet.
Nagyon is számít olykor a helyszín. Anyakönyvezni minden eseményt csak ott szabad, ahol megtörtént - de mi van, ha valaki egy kocsiban vagy mentőautóban látja meg a napvilágot? Majtényiné Vasvári Ildikó ettől sem jön zavarba, és már mondja is a választ: az a születés helye, ahol az anyát (nem a csecsemőt!) kiveszik a járműből. Megesett, hogy a mentősökkel kellett tisztázni, melyik kerület hatáskörébe tartozik az anyakönyvezés. Ugyanez a szabály, ha valakit mentőautóban ér a halál.
Újdonságokat is hoz az élet: az azonos neműek ma már bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthetnek, és ezt is az anyakönyvvezetőnél tehetik meg. Amikor telefonál valaki, hogy hivatalosan élettársi kapcsolatot akar kötni, Ildikónak finoman érdeklődnie kell, milyen nemű a párja. Ha kiderül, hogy férfiról és nőről van szó, legfeljebb a házasságot tudja ajánlani - ám ettől általában megrettennek. Pedig a kétfajta kapcsolat között csupán annyi a különbség, hogy az élettársak nem fogadhatnak örökbe, és nem viselhetik egymás nevét. Ildikó elismeri, hogy az új helyzet eleinte neki is szokatlan volt, de mivel a törvény elég lassan lépett hatályba, maradt ideje lelkileg felkészülni. És különben is - teszi hozzá -, az anyakönyvvezetői szakma hatalmas toleranciát igényel, csodálkozni sosem szabad.
Csak az élet elképesztő dolgait papírra vetni.