Mert valljuk csak be: az évről évre kitartóan termelődő Elvis-hasonmások többsége eléggé nevetségesen és szánalmasan fest a flipperes fehér ruhakölteményekben, fekete parókával és bozontos műbarkóval a fején. Nem beszélve azokról, akik hasonulási törekvésükben még Elvis Presley sajátosan balra húzó, felső ajakbiggyesztését is utánozni igyekeznek, ezzel pótolva azt a kivételesen erős színpadi karizmát, ami az amerikai sztárt jellemezte, és ami olyannyira hiányzik követőiből.

A debreceni előadásban - amely az Elvis Country Tour 2009 elnevezésű koncertsorozat része - dramatizált jelenetek zajlanak a szemünk előtt: a zenés darab főszereplője Miller Zoltán színész-énekes, aki "visszaálmodja" magát az ötvenes-hatvanas évekbe, megidézve Elvist és az ő legnagyobb slágereit. Szerencsénkre a Királyt alakító Rob Kingsley nem a számalmas és nevetséges Elvis-imitátor, hanem kiváló hangi adottságokkal rendelkező előadóművész, akinek megkönnyíti a dolgát, hogy profi magyar zenészek dolgoznak a háta mögött. A skót énekes pedig nem akarja mindenáron elhitetni sem saját magával, sem velünk, hogy az ő tehetsége - a dalok puszta előadásán túl - valóban megközelítené az előd-hasonmásét. Persze ő is pózol és mutogat, rázza magát, "stíröli" a nőket, és osztogatja nekik a fehér sálakat, de legalább nem veszi komolyan magát.

Még ahhoz is van ereje, hogy olykor tele szájjal kiröhögjön a saját produkciójából, s összekacsintson velünk, valahogy így: "ez csak játék, lányok és fiúk, ne higgyétek, hogy én Elvisnek képzelem magam - de cserébe ti se képzeljétek magatokat Amerikába, pláne nem a hatvanas évekbe". Nem csinálhatja rosszul, elvégre az előadás végén több fiatal nő pattan oda a színpad elé, hogy fehér sálat kaphasson Elvistől, akarom mondani, Rob Kingsley-től.