Krémes és poroltó a levegőben

A szeghalmi óvoda javára tartott jótékonysági bál díszvendége krémesekkel kezdett dobálózni, majd poroltóval vetette magát a táncolók közé. Később egymillióért vett játékot a gyerekeknek.

A szeghalmi óvoda nagyon készült, és a hét végén már hatodik alkalommal tartotta meg jótékonysági bálját, amelyre az észak-békési kisvárosban soha nem látott számban, csaknem kétszázötvenen mentek el. Az óvónők, a dadusok, a kicsik hetek óta tüsténkedtek a báli műsorral és az ünnepélyes összejövetel egyéb szervezőmunkáival.

A helyi Puszta csárda két termében tartott jótékonysági bál első felében minden a legnagyobb rendben zajlott. Szép volt a műsor, megható a köszöntő, finom a felszolgált étel és ital, de az érdeklődők nagy száma is arra engedett következtetni, hogy meglesz a remélt bevétel. A baj akkor kezdődött, amikor a bál egyik meghívott díszvendége előbb a desszertként felszolgált krémessel kezdett dobálózni, majd leakasztott a falról egy poroltót, és azzal hűtötte le a táncparketten összegyűlt párokat és a kedélyeket.

A botrány ekkor tört ki. Az óvodások szülei és a meghívott díszvendég között szóváltás alakult ki, csak úgy röpködtek a nyomdafestéket nem tűrő kijelentések. A szavakat tett követte, és a díszvendég hamarosan - szó szerint - a padlóra került.

Ezek után porig alázva távozott a csárdából, de nemsokára kigyúrt és kopaszra nyírt férfiak, mondhatni, verőlegények társaságában tért vissza.

Ez volt az a pillanat, amikor a bálozók közül valaki, többek szerint a térség országgyűlési képviselője, Veress József kihívta a felbolydult csárdába a rendőrséget.

Veress később úgy fogalmazott egy helyi lapnak: "Sem a résztvevőkhöz, sem a alkalomhoz nem illett a kialakult helyzet".

Macsári József szeghalmi polgármester érdeklődésünkre megerősítette a fentieket, hozzátéve, hogy egy ember nem csak az idei rendezvényt tette tönkre, amelyre - a történtek fényében - nem lehet tudni, hogy jövőre és azután hányan jönnek el. De egyben hírt és szenzációt is gyártott.

- A jó hírek csak akkor jönnek az újságban, ha megveszem a felületet, a rossz hír pedig szárnyra kél magától - mondta némi keserűséggel hangjában a városvezető.

A botrányt okozó vállalkozó egymillió forint értékű adománnyal, egy, az EU-szabványoknak megfelelő fa játszótér eszközeivel ajándékozta meg az óvodát.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság az ügyben garázdaság vétségének alapos gyanújával ismeretlen tettes ellen eljárást indított.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.