A magyar hegymászók nem SMS-eztek

A magyar főkonzult Szecsuanban tájékoztatták a magyar hegymászók utáni kutatás részleteiről a kínai hatóságok. Tegnap Bécsből elutazott Kínába Mécs László hegymászó társaságában az egyik expedíció egyik tagjának testvére. A két magyar várhatóan szombaton a helyszínre érkezik.

Időközben Sárközy Péter magyar főkonzul is Szecsuan tartomány székhelyére, Csengtuba érkezett. Az MTI információi szerint itt részletes tájékoztatást kapott az eddigi történésekről, a négy eltűnt magyar hegymászó helyszínre jutásának körülményeiről, a kutatásról. A tartományi kormányzat külügyi hivatalánál, illetve a hegymászók szövetségénél is részletes felvilágosítást kapott az elmúlt két hét eseményeiről. Megtudta azt is, hogy az expedíció kínai összekötőjével rendszeres, napi SMS-kapcsolatban állt a magyar csapat. Bár október 17-i találkozásuk alkalmával a magyarok közölték, hogy megkapták az összekötő üzeneteit, addig és azután sem válaszoltak azokra. Ezért későbbi hallgatásukból nem lehetett feltétlenül arra következtetni, hogy bajba kerültek. A megállapodás szerint október 31-én kellett volna visszatérniük, s miután ez nem történt meg, a helyi kormányzat azonnal intézkedett.

A kínai hegymászók fényképeket mutattak a magyar főkonzulnak annak a területnek, útvonalnak a környezeti változásairól, amelyen haladva a csúcs meghódítása elvben elképzelhető. A képeken jól láthatók a hatalmas hó- és jégomlások, amelyek a hegyi mentők továbbjutását is akadályozták. Sárközy Péternek a kínai mentők elmondták, hogy 4850 méterig jutottak. Állításuk szerint ez az a magasság, ameddig ember - hegymászó - a jelen körülmények között egyáltalán feljuthat.

Sárközy Péter elmondta: pénteken megtekintheti azokat a személyes holmikat, amelyeket a kínaiak az alaptáborból lehoztak. A főkonzul Csengtuban várja a hozzátartozók képviselőit, köztük egy magyar hegymászót. Velük együtt felkeresik azt a települést, amely a legközelebb van a magyarok által meghódítani kívánt hegyhez.

Tegnap két hegyi mentő volt a helyszínen. Ők is megkísérelték annak a résznek a megközelítését, ahol a magyarok eltűnhettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.