Nem vicc: Életfogytiglan 13 évesen

A 34 éves floridai Joe Sullivan két évtizede ül már börtönben - attól fogva, hogy 13 évesen, több korábbi törvénysértést követően, megerőszakolt egy idős asszonyt. A jelenlegi jogszabályok, illetve az ítélet szerint feltételesen sem bocsátható szabadlábra, azaz egész felnőttkorát haláláig a rács mögött tölti. Hasonló cipőben jár egy 22 éves fiatalember is, akit hat éve ugyancsak tényleges életfogytiglanra ítéltek, visszaesőként elkövetett fegyveres rablásért.

Ügyük most kerül a legfelsőbb bíróság elé: védőik a kegyetlen és rendkívüli büntetési tételeket tiltó nyolcadik alkotmánykiegészítésre hivatkozva jutottak el a végső taláros fórumig. Kapaszkodót jelentett számukra, hogy a legfelsőbb bíróság pár éve - igaz, egyetlen szavazattal - legalább a 18 évesnél fiatalabbak kivégzését megtiltotta, arra hivatkozva: nem teljesen éretten, a kortárs csoport nyomásának engedve is követnek el bűncselekményeket, és képesek a változásra.

Mint a vasárnapi The New York Times előzetesében rámutat, az USA a világ egyetlen országa, ahol akár kiskorúakat is próbaidő lehetősége nélkül örökre le lehet ültetni, mégpedig halálos áldozatot nem követelő bűncselekményekért. 109 ilyen elítélt van Amerikában, 77-en egyazon államban, Floridában kapták szigorú büntetésüket. Ezt már az ottani egykori illetékesek egy része is bánja.

- Leginkább azt sajnálom, hogy azt hittük: ezzel a közbiztonságot szolgáljuk, de nem ez volt a helyzet - mondta Miami 70-es és 90-es évek között hivatalban lévő államügyésze.

- Kissé barbár dolog szerintem örökre lecsukni őket. Kell, hogy maradjon valami reményük - fogalmazott egy volt fellebbviteli bíró.

Joe Sullivan nem ölt meg senkit, mégis börtönben fog meghalni 13 évesen elkövetett tettéért
TO GO WITH AFP STORY by Lucille Malandain, USA-justice-youth-prison This 2007 handout photo courtesy of Equal Justice Initiative shows Joe Sullivan, 31, at Columbia Correctional Institution in Lake City, Florida. Sullivan, who according to his lawyer in mentally handicapped, was sentenced to life in prison for rape in 1989 when he was 13. The US Supreme Court on November 9, 2009 will hear a case questioning the sentencing of minors to life in prison without possibility of parole. AFP PHOTO/EQUAL JUSTICE INITIATIVE/GLENN PAUL/HANDOUT = RESTRICTED TO EDITORIAL USE =
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.