Vagyonzárlat a Cozma-ügyben

A bíróság zárolta a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjainak teljes vagyonát. Információnk szerint a bűntény éjszakáján az enyingi csoport véletlenül került Veszprémbe, eredetileg Székesfehérvárra készültek, egy előző napi sérelem megtorlására.

A Veszprém Megyei Bíróság jogerősen zár alá helyezte annak a négy személynek a vagyonát, akiket a nyomozó hatóság a Cozma-ügyben társtettesként elkövetett emberöléssel gyanúsít - tudtuk meg Kahler Frigyestől, a megyei bíróság szóvivőjétől. Csak három letartóztatottal szemben tudtak élni ezzel az eszközzel: Raffael Sándor sárbogárdi házát, Sztojka Iván enyingi ingatlanát, valamint Németh Győző BMW X5-ös terepjáróját, továbbá 2360 svájci frankját és 2355 euróját zárolták, míg P. Gábor nevén nem találtak értékelhető vagyontárgyat.

A bírósági döntés Helmeczy László ügyvéd kezdeményezésére született meg, aki Marian Cozma édesapjának, Petre Cozmának a kérésére az áldozat jogi képviseletét látja el. Kérdésünkre válaszolva Helmeczy elmondta: a gyanúsítottak vagyonának zár alá vételét azért tartották fontosnak, mert a büntetőeljárás jogerős lezárása után kártérítési pert indítanak az elkövetők ellen, és csak ezzel az eszközzel lehetett biztosítani, hogy a polgári per lezárásáig biztosan maradjon fedezet a követelés kielégítésére. Helmeczy László közölte: több tízmillió forintos kártérítésre tartanak majd igényt.

A gyanúsítottak ügyvédjei közül kettőt sikerült elérnünk, akik egybehangzóan jogi nonszensznek nevezték a bíróság döntését. Bacsek György, P. Gábor ügyvédje szerint büntetőeljárásban nem lehet elmaradt vagyoni előnyre hivatkozva vagyonzárlatot elrendelni. Drescher Ivor - Sztojka Iván jogi képviselője - pedig azt állítja: súlyos hiba csúszott a bírósági végzésbe, ugyanis szerinte a zár alá helyezett enyingi házban a védencének még tulajdonrésze sincs, az ingatlan mindig is Sztojka édesapjának tulajdonában volt.

- A Cozma-gyilkosság nyomozása várhatóan még ebben az évben lezárul - közölte érdeklődésünkre Váradi Piroska, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, aki elmondta: jelenleg 26 személyt gyanúsítanak azzal, hogy büntetőjogi felelősség terheli őket a Cozma-ügyben, és közülük 15-en vannak előzetes letartóztatásban. A szóvivő a vizsgálat részleteiről nem adott tájékoztatást.

Úgy tudjuk a hatóságoknak sikerült feltárniuk, hogyan kerültek a gyanúsítottak február 8-án a veszprémi Patrióta lokálba. A rendőrség a kezdetektől vizsgálta, hogy a gyilkosságot esetleg bűnszervezetben, területszerzési szándékból vagy szerelemféltésből követték volna el, ám a jelenlegi adatok szerint egy szórakozóhelyi konfliktus torkollott tragédiába. Mindez nem azt jelenti, hogy a bűncselekménynek ne lett volna közvetlen előzménye. Információink szerint a gyanúsítottak eredetileg nem egy születésnapi buli miatt jöttek össze Enyingen, hanem valóban erődemonstrációra készültek, csakhogy nem Veszprémben, hanem Székesfehérváron.

Értesüléseink szerint az egyik enyingi gyanúsítottat a gyilkosság előtti napon az egyik fehérvári szórakozóhelyen inzultálták, ezt a sérelmet akarták megtorolni másnap az ország minden pontjáról összehívott ismerőseikkel. Mielőtt azonban elindultak volna Székesfehérvárra, telefonon informálták a csapatot, hogy az érintett szórakozóhelyen alaposan felkészültek a fogadásukra. Ezek után döntöttek úgy, hogy inkább máshová - egy veszprémi testvérpár ajánlására a Patrióta lokálba - mennek. Mindez azt jelenti, hogy a gyanúsítottak aznap éjszaka eredetileg valóban balhéra készültek, felindult lelkiállapotban lehettek, és nem véletlenül volt náluk emberélet kioltására alkalmas eszköz.

Egy rendőr vizsgálja a a BRFK egyik XV. kerületi telepén azt az X5-ös BMW-t, mely az egyik, Ausztriában fogva tartott gyanúsított tulajdonában van. Az autót egy XIII. kerületi tömbház mélygarázsában találták meg
Egy rendőr vizsgálja a a BRFK egyik XV. kerületi telepén azt az X5-ös BMW-t, mely az egyik, Ausztriában fogva tartott gyanúsított tulajdonában van. Az autót egy XIII. kerületi tömbház mélygarázsában találták meg
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.