Sokan flúgosnak nézik Czifra Pétert, amiért minden reggel köszön az orrszarvúaknak. Odamegy, beszél hozzájuk, megvakargatja a bőrüket: örül nekik. És örülnek az orrszarvúak is, amelyek ugyanúgy bújnak, mint egy kutya (ilyenkor azért érdemes odafigyelni, mert könnyen csonttörés lehet a vége), odahajtják a fejüket, hálásak, ha törődnek velük. - Ez mindennél többet ér - vallja Péter.

Bár mindig is állatokkal foglalkozott, szülőfalujában, a Szolnok megyei Fegyverneken aligha sejtette, hogy egy napon az orrszarvúkifutó lesz a munkahelye. Sertések, szarvasmarhák és lovak társaságában nőtt fel, de amikor minden munkalehetőség megszűnt, huszonnégy évesen a fővárosba költözött. A pesti panellakásban hamar jelentkeztek az elvonási tünetek. Hol vannak itt állatok? - töprengett. Hát az állatkertben!

Önkéntesként kezdett szorgoskodni a fővárosi zooban. Trágyázott, etetett, segített az állatápolóknak, de fizetést nem kapott érte. Néhány hónappal később az orrszarvúakhoz kerestek gondozót: jelentkezett, és 2002-ben megkapta az állást. Akkor még csak a két nagy orrszarvú lakott ott (a bika meg a tehén), velük kellett bizalmi viszonyt kialakítania. - Bármikor be lehet menni hozzájuk, és ki is tud jönni az ember! - büszkélkedik nevetve. Közben született két orrszarvú, így ma már négy állatról (Layla, Lulu, Easy Boy, Lisimba) kell gondoskodnia.

Nem rettent meg, amikor rábízták a két és fél tonnás orrszarvúakat, inkább azon morfondírozott: mit lehet kezdeni ezzel a két nagy, hülye állattal? Merthogy még a nevükre sem hallgattak, korábban nem sokat foglalkoztak velük. Czifra Péter egy nagy kefével nekiállt vakargatni a bőrüket (ezt szemmel láthatóan kedvelik), jutalomfalatokat adott nekik, és lassan bízni kezdtek egymásban.

S miután őt már megtűrték az állatok, el kellett érnie, hogy az állatorvost - pontosabban a vérvételt - is elviseljék. Péter ennek a trükkjét is elárulja: piszkálta-csipkedte a fülüket, így a hatalmas állatok idővel megengedték, hogy a fülükből vegyenek vért (ott a legvékonyabb a bőr, és látszik legjobban a véna). - Ha minden jól megy, ez egy tízperces művelet. Ha az orrszarvúnak nincs türelme, akkor kétnapos is lehet - ad ízelítőt a nehézségekből az állatgondozó.

Fejés vagy ultrahangvizsgálat: ma már ezeket is eltűrik az engedelmes orrszarvúak. A fogságban született Laylát például nem szoptatta az anyja, a lefejt anyatejre így feltétlenül szükség volt. A cumisüveggel táplálás szintén az orrszarvúápolók feladata (összesen hárman vannak), és erről Czifra Péter érezhető nosztalgiával beszél. Megesett, hogy hazavitték és a mosogatógépben tisztították a cumisüvegeket, hogy még tisztábbak legyenek.

Nálad az az állat, ami egy tonna feletti - viccelődnek a kollégái Péterrel (már önkéntesként is az elefántoknál kezdett az állatkertben). De ez csak részben igaz: neki kell gondoznia az orrszarvúak közelében élő rókamangusztákat, csíkos fű- vagy ugróegereket is. Sőt, a vörös bivalyokat is rábízták. És mivel otthon mégsem férne el egy orrszarvú, a lakásában inkább papagájokat, pintyeket, kanárikat, hörcsögöket, fűegereket tart.

Tisztelni kell az állatokat: ennyi Czifra Péter munkafilozófiája. Sosem kiabál vagy csap oda, ha nem engedelmeskedik az orrszarvú. Megvonja a jutalomfalatot és a foglalkozást - ez éppen elég büntetés, amelyet az orrszarvú nagyon is észrevesz. A kölcsönös tisztelet és barátság a gondozó szerint mindent megold.

Kék foltokkal és bokarándulással megúszta eddig Péter. Előfordult, hogy az orrszarvú úgy fordult meg, hogy fellökte őt. Máskor a "kiugrás" nem sikerült: közeledett az állat, és az ápoló kiugrott ugyan a fémkapun, de a landolás nem volt szerencsés. Az orrszarvú ilyenkor nem bántani akarja - akkor támad csak, ha megijed valamitől. A családtagjai eleinte féltették Czifra Pétert, de lassan hozzászoktak szenvedélyéhez.

Hát persze, hogy az orrszarvúaknál kezd, amikor reggelente végiglátogatja a gondjaira bízott állatokat. Kitakarítja a belső lakhelyüket (ezalatt kizárja őket), aztán a kifutót, majd odakészíti a reggelit (szénát, almát, sárgarépát, tápot). Később következik az "alapkiképzés": jöjjenek oda, maradjanak ott. No meg a fülcsipkedés a vérvételhez, valamint a hassimogatás az ultrahanghoz. Czifra Péter négyfelé vágott almával jutalmazza a többtonnás tanítványokat, akikhez folyamatosan beszél is. Így ma már azt is hagyják, hogy néhány vödör vízzel és autómosó kefével lemossa őket.

Akárhol eljut egy állatkertbe, első útja az orrszarvúakhoz vezet. Az állatkerteket amúgy szükséges rossznak tartja, ahol az emberek megismerhetik - például a rinocéroszokat.

A látogatókkal gyakran több gondja akad Czifra Péternek. Meg kell értetnie velük, hogy a kerítésre felmászni veszélyes, vagy hogy az állatokat nem lehet bármivel etetni. Történt, hogy egy nő kenyeret dobott be az orrszarvúaknak, a gondozó pedig visszadobta; a végén még a hölgy volt megsértve. Az állatokhoz bemászni szerencsére még senki sem akart (talán nem véletlenül). Különösen bosszantja az ápolókat, ha az orrszarvúak fülét rángatja valaki - ezzel a vérvételre felkészítés sok hónapos munkáját lehet öt perc alatt tönkretenni.

Általános állattenyésztő Péter eredeti végzettsége, Fegyverneken tehenészetben dolgozott. Megfordult a borjászat elletőrészlegén, a bika- és az üszőnevelő telepen, a fejészeten vagy a takarmány-előkészítő részlegen; csak a vágóhíd maradt ki, de ezt nem bánja.

- Jobban kijövök az állatokkal, mint az emberekkel. Könnyebb velük - magyarázza Czifra Péter. Úgy érzi, hogy az állatok olyan szeretetet adnak, amilyet nagyon sok helyen nem kap meg. Bemenni a zsúfolt metróba vagy az orrszarvúakhoz? Ő ez utóbbit jóval egyszerűbbnek tartja.

Romhányi József: A sérthetetlen

Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat

a finnyás antilop a rinocérosznak:

- Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú, kába!

Tévedésből került Noé bárkájába!

Formátlan, ormótlan,

iromba, goromba!

Önmagánál rútabb, olyannyira ronda!

Ó, bár rúghatnám jól faron,

maga faragatlan barom!

Böffent, mocskol, piszkít bárhol,

s nem sül le a bőr a kérges pofájáról!

Pislogott a rinocérosz:

- Bár tudnám, hogy mire céloz!...