Több gyerekkel fajtalankodott a bébiszitter

Lezárult a nyomozás a júliusban pedofil bébiszitterként elhíresült K. László ügyében - erősítette meg a Népszabadság értesülését Baranyi József, az ügyben eljáró újpesti rendőrkapitányság vezetője. Már csak az igazságügyi elmeszakértő végleges szakvéleményére várnak és vádemelési javaslattal átadják az aktákat az ügyészségnek.

Baranyi nem kívánt részletekbe bocsátkozni arról, hogy a nyomozás adatai szerint hány gyermekkel fajtalankodott a 31 éves gyanúsított.

- A nyomozás adatai alapján az ügyész dönt majd arról, mely esetekben találja a vádemeléshez elegendőnek a rendelkezésre álló bizonyítékokat - mondta Baranyi, aki szerint az ügynek több sértettje van, de korántsem annyi, mint ahány szülő a rendőrséghez fordult.

A pedofil bébiszitter ügye nyár óta borzolja a kedélyeket. K. László az interneten így hirdette magát és szolgálatait: "Babysitter vagyok! Ha még nem találtad meg a megfelelő személyt kismanód mellé, rám számíthatsz". Egy másik alkalommal így próbált bizalmat ébreszteni maga iránt: "Van más jövedelemforrásom is, és igazából ingyen is vigyázok a picurokra, és vigyáznék is, de ezzel az a baj, ha így hirdetek, rögtön pedofilnak néznek".

Akik találkoztak vele, és rábízták a gyermeküket, azt mondták róla, hogy gyermekszerető, jó kapcsolatteremtő képessége van, született bébiszitter. Igaz, a rendőrség több olyan tanút is kihallgatott, akik "elsőre látták, hogy K.-val valami nagyon nincs rendben".

A botrányt egy hároméves gyermek szülei robbantották ki, akik azért fordultak a rendőrséghez, mert miután egy időre K.-ra bízták a kicsijüket, a gyermek viselkedése megváltozott. Néhány hét alatt közel félszáz olyan szülő fordult a rendőrséghez, akinek előzőleg az amúgy kétgyermekes, elvált K. László vigyázott a gyermekére. A legkisebb kilenc hónapos volt, a legidősebb hétéves.

Gyermekpszichológusok és más szakértők bevonásával a rendőrség az elmúlt hónapokban azt próbálta tisztázni, hogy hány gyermekkel fajtalankodott K. Több esetben a pszichológusok nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy a gyermek áldozatnak tekinthető-e vagy sem. Számos alkalommal azonban a szakértő egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a gyermek beszámolója az inzultusról élményszerű, azaz megtörtént.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.