A ,,korszerű kiszerelésnek" köszönhetően tehát a hús, a felvágottak, a sajtfélék, illetve a zöldség és a gyümölcs kivételével a polcokról lett elvehető minden. A hajdani eladók ezreiből pedig pénztáros, árufeltöltő, raktáros lett - és vevőfigyelő. Ezzel persze odalett az a régi, meghitt évődés az eladóval: ,,Aztán jól mérje meg, kedves, mert betegnek lesz".

Kéri Dániel 1967 februárjában készült felvételén egy vidéki szövetkezeti boltot látunk. A vásárlók kezében a pesti csemegékben, közértekben már leharcolt bevásárlókosarak. Láthatóan még csak barátkoznak a helyzettel, hogy nem kell sorban állniuk, hanem bámészkodhatnak a polcok között, és nem választja el őket pult, üveglap és eladó az árutól.

Ezek a vidékiek már nem ugyanazok, akik tíz éve voltak. Már nem otthon dagasztják a kenyeret, állatot tartani a munka mellett lehetetlen, s bár nyaranta még befőznek otthon lekvárt, de a konyhakert már szűkül, a rokonoktól érkező disznótoros kóstoló pedig tényleg csak annyi és nem több, így a kapott húsféle, füstölt holmi mellé kell az olcsó parizer. S ezzel széles körben terjed el hazánkban a minőség új definíciójaként a ,,házi" és a ,,bóti" fogalma.

Ez a bolt a hőskorból való. A későbbiek már szolgáltatóházak aljára kerültek, étterem, presszó mellé, az emeletre pedig iparcikküzletek, posta, patika. Azokat már saját kazán fűtötte. Itt az üzlet közepén még vaskályha áll. Hasznos jószág. Eltüzelhető volt benne a széntől az avas tepertőn át a lyukas gumicsizmáig minden.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.