Magyar gyerekprostituált: hibáztak az olasz rendőrök?

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két hete hivatalos átiratban jelezte az olasz hatóságoknak, hogy bűnözők 15 éves magyar lányt kényszerítettek prostitúcióra Olaszországban. Nevük elhallgatását kérő rendőrségi forrásoktól ugyanakkor úgy tudjuk, utóbb az NNI is a sajtóból értesült a kislány sikeres kiszabadításáról, az olasz akcióról hivatalos tájékoztatást még nem kaptak.

Az NNI szóvivője lapunknak csak azt erősítette meg, hogy ők is nyomoznak a szombaton Mestre-Tarvizio között kiszabadított 15 éves magyar lány ügyében. Bartha László azonban még azt az olasz rendőrségtől származó információt sem erősíthette meg, hogy a kislány hazatelefonált volna a szüleinek, s miután közölte, hogy Vincenzában egy nagy kék házban tartják fogva, a magyar Interpol-iroda értesítette az olasz rendőrséget.

Az NNI szóvivője azzal indokolta a rendőrség hallgatását, hogy bár hivatalosan nem tudnak róla, örülnek a 15 éves lány kiszabadításának, de ők elsősorban azokat szeretnék elfogni, akik hamis ígéretekkel Olaszországba csalták, és prostitúcióra kényszerítették őt.

Miként hétfői lapunkban római tudósítónk beszámolt róla, az olasz rendőrök előtt a kislány cáfolta, hogy Magyarországról rabolták volna el. Ismerőseivel Németországba utazott, onnan csalták el Olaszországba egy közelebbről nem részletezett hamis ajánlattal, majd hetekig utcai prostitúcióra kényszerítették. Egyebek közt "az ismerősök" után nyomoz most Magyarországon az NNI. Számos jel utal arra, hogy nem egyedi esetről van szó, hanem egy kiterjedt hálózat "szállítja" a fiatalkorú magyar lányokat az albán maffiának Olaszországba.

Olasz rendőrségi források szerint a magyar lányt egy magyar alvilági csoport juttatta el Olaszországba. Ezt az NNI-nél folyó nyomozás ténye is megerősíteni látszik. Névtelenséget kérő magyar rendőrségi források szerint azonban az olasz hatóságok túlságosan korán jelentették be a 15 éves magyar lány kiszabadításának tényét. Lépésükkel megnehezítették az Nemzeti Nyomozó Irodának a magyar kerítők és emberkereskedők felderítésére irányuló nyomozását.

Az ügy azonban még így is számos kérdést felvet. Ha valóban kaptak információt az olasz hatóságok a kislány futtatóiról az NNI-től, miért nem hangolták össze a kinti és az itteni nyomozást? És az olasz rendőrség az akció során miért nem tudott senkit letartóztatni?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.