Zugügyvéd segítette a telekcsalást

A múlt csütörtökön SMS-t kapott a Fővárosi Földhivataltól egy 80 millió forintot érő XII. kerületi beépítetlen telek tulajdonosa. Az üzenet arról szólt, hogy ingatlana tulajdoni lapjára egy új szélbejegyzés történt.

Azonnal bement a hivatalba, ahol kiderült: valaki 58 millió forintért eladta a nevében a Normafa közelé-ben lévő telkét. Mivel ő  nem akarta eladni az ingatlant, s a földhivatalba benyújtott "adásvételi szerződésen" több személyes adata hibásan szerepelt, nyilvánvaló volt, hogy valaki visszaélt a nevével és az adataival, hogy "lenyúlja" a telket.

Nem először kísérelték már meg csalók megkaparintani az ingatlanát, ezért is rendelte meg a földhivatal SMS-szolgáltatását. Így bárki, bármit is akarjon bejegyeztetni a tulajdoni lapjára, azonnal értesül róla, s még idejében megakadályozhatja, hogy az ingatlan csalók kezébe kerüljön.

A földhivatalból egyenesen a rendőrségre ment feljelentést tenni. A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya kapcsolatba lépett a hivatallal, ott közölték a nyomozókkal: másnap délelőtt a tulajdonosváltozás bejegyzését bejelentő ügyvéd és ügyfele visszamennek. Az ügyvéd ugyanis slendrián munkát végzett: nem íratott alá minden egyes lapot külön-külön a felekkel.

Másnap reggel dr. S. A. (69) ügyvédet és K. L. (29) éves hitelközvetítőt rendőrök várták a földhivatal előtt. Őrizetbe vették őket, autójukat, lakásaikat átkutatták.

A nyomozás jelen állása szerint K. L. hitelközvetítő pénzzavarba került. Sokaknak tartozott. Egy ismerőse hívta fel a figyelmét a Normafa közelében lévő telekre. Úgy gondolta, fiktív adásvételi szerződéssel "megszerzi", aztán majd eladja, s ha hitelt vesz fel, fedezetként a csalárd módon szerzett telket ajánlja fel a banknak.

K. megkérte régi ismerősét, az ügyvédi kamarából már több mint egy éve kizárt dr. S. A.-t, jegyezze ellen a papírokat. Ő tudta, hogy kamarai tagságának felfüggesztése alatt ügyvédként nem praktizálhat, mégis megtette, amit K. kért.

Varga Attila alezredes, a BRFK vagyonvédelmi osztályának vezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta:
az ügyvéd - akinek kamarai tagságát azért függesztették fel, mert nem volt irodája, ügyfeleit kávéházakban fogadta - nem ismeretlen a rendőrség előtt. Ingatlanokkal kapcsolatos csalás és okirat-hamisítás miatt két eljárás is folyt ellene (mindkettőt vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség), zugírászat (jogosulatlan okiratkészítés) miatt pedig jelenleg is eljár vele szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.