Roman Polanski sem lehet kivétel

A Los Angeles-i kerületi ügyészség Roman Polanski ügyében közölte: nem engednek Hollywood nyomásának, továbbra is a filmrendező kiadatását kérik.

Polanski elengedése érdekében, mint beszámoltunk róla, nemzetközi petíciót született, a filmes ipar több mint 100 személyisége írta azt alá. Amerikai megfigyelők szerint az elit véleménye azonban elüt az átlag amerikaiak megítélésétől. A többség szerint a rendezőnek felelnie kell tettéért. Luc Besson híres francia rendező is azt mondta: szereti Polanskit, de senki nem állhat a jog felett.

Katie Buckland, egy kaliforniai női jogvédő központ vezetője úgy foglalt állást: Polanski támogatása "azt az üzenetet küldi, hogy a gazdagok és hatalmasok elkövethetnek olyan bűncselekményeket, amelyeket senki más nem úszna meg". Szerinte az a legaggasztóbb, ha az emberek nem képesek felfogni, hogy egy ilyen bűncselekmény milyen hatással van egy 13 éves lányra. Hangsúlyozta: semmilyen jelentősége nincs annak, hogy Polanski csodálatos filmeket készített.

A francia kormányszóvivő is ezt az álláspontot közvetítette. Polanski "nem áll sem a törvények felett, sem a törvények alatt", de érthető az a felindulás, amit "kései letartóztatása" váltott ki - közölte tegnap. Luc Chatel szerint a francia-lengyel kettős állampolgárságú filmrendező kapcsán "súlyos eset, egy kiskorú megerőszakolása miatt folyik igazságügyi eljárás, amelyben a svájci és az amerikai igazságszolgáltatás végzi a munkáját".

A kormányszóvivő óvatos nyilatkozata ellentmondást mutat a francia kormánytagok első megszólalásaival: a kulturális miniszter vasárnap este megdöbbenésének adott hangot Polanski svájci őrizetbe vétele miatt, Bernard Kouchner külügyminiszter is elfogadhatatlannak tartotta a történteket.

A kormánynak a rendező melletti kiállása azonban az elmúlt napokban zavart és kritikát váltott a francia politikai elit körében. Kormánypárti képviselők "meglepőnek" és "egy kissé gyorsnak" ítélték meg a kormánytagok nyilatkozatait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.