Dunai halegység

Noha gyermekfejnagyságú, kék tavirózsa bontogatta szirmait 1967. augusztus 17-én a fővárosi botanikus kertben, a távoli Korzika szigeténél pedig kihalásztak a tengerből egy Néró-korabeli, római gályaroncsot, a képen látható budai horgászokat szemmel láthatólag a két vízi szenzáció egyáltalán nem érdekelte: vigyázzállásban lesték a rekkenő hőségben, ráharap-e a csalira a paduc, a márna vagy épp a jász.

Tizenkétféle műlegyet és mézzel ízesített csalit használ a tökéletes pecás - írta az első horgászbiblia szerzőpárosa, Izaak Walton és Charles Cotton, 1653-ban. Háromszáztizennégy évvel később, 1967 nyarán egész mást gondoltak a tökéletes pecásról a budapesti "szakírók": a tökély aprócska bikiniben, gömbölyű idomokkal, horgászbottal a kezében csücsült egy Duna-parti kőkupac csücskén. Mivel azonban a Magyar Horgász folyóirat nyári címlapmodellje augusztus 17-én, csütörtökön sem bukkant fel a fővárosi vízparton, semmi sem zavarta meg az idilli nyugalmat. A 265 centiméteres langyvízben boldogan lubickoltak a halak, a Kossuthra tekert táskarádióból halkan szivárgó hang ismertette Móricz Zsigmond életét és művészetét. A három éve átadott Erzsébet hídon döcögő 44-es villamos sem csapott komolyabb lármát, ráadásul a horgászigazolványt és a kifogott halmennyiséget ellenőrző halőr sem zavargott aznap délután.

Egyedül a horgász-hídfőállás háta mögül érkező bűz jelentett némi kellemetlenséget. Ott bukkant felszínre ugyanis az Ördög-árokban csörgedező patak, amelyet bel-budai, földalatti szakaszán konyhai hulladékával, gépolajjal, műtrágyával és saját végtermékével dúsított a környék lakossága.

Megúszhatta volna az idejáró százfős csapat a szagokat, na meg a botot is egyszerűbb lett volna bevágniuk a folyásiránnyal párhuzamosan, ha feltelepülnek a hídra, ezt azonban rendelet tiltotta. Így aztán a törvénytisztelő delikvensek - Kossuth-díjas művész, színész, bankigazgató, tanár és kétkezi munkás - maradtak a sirályok övezte partszakaszon.

A minimális negyven centit meghaladó márnára, jászra, paducra várakozva ezen a nyáron gyakran szóba került a Kelet-Európában elsőként, Dunaújvárosban megrendezett nemzetközi horgász-világbajnokság, ahol a francia szabályozás szerint minden kifogott hal és annak minden grammja további egy pontot jelentett. Legendák terjedtek a Nyugatról érkező versenyzők felszerelését illetően, mivel a hatvanas években itthon még be kellett érni a házi készítésű bambuszbotokkal, vagy a Triál szerény kínálatával. Akadtak azonban, akik nem bírták kivárni, hogy a nyolcvanas években megnyíljanak az első maszek horgászboltok.

- A Mariahilfer Strassén volt a törzshelyünk, ahol egy magyar származású, Fazekas nevezetű úriembertől szereztük be a legújabb holmikat, spéci zsinórt, botot, horgot - meséli az ötven éve horgászó szakíró, Ferenczy Dénes.

A halászlével és halpaprikással turbózott gulyáskommunizmusban - ha a szerencse is melléjük szegődött - így még jobb esélyekkel pályázhattak a Magyar Horgász 1966-ban indított, rekorder rovatába.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

'67 Ki Mit Fog?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.