Fordulat a Rózsa Flores-féle nyomozásban?

Furcsa fordulatot vett a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo bolíviai állítólagos terrorszervezkedésének felderítése, miután egy névtelen feladó több újságnak, így a La Razónnak is eljuttatott néhány fotót. A fényképeken - amelyek a közlés szerint még 2007-ben készültek Bolíviában - Rózsa Flores mellett Wálter Andrade, a közelmúltban megszüntetett UTARC-nak, a bolíviai rendőrség taktikai válságkommandójának századosi rangú parancsnoka látható.

Mint a La Razón tegnapi számában írta, a kormányzat és a Rózsa Flores csoportja ügyében a nyomozást felügyelő ügyész megpróbálja megkérdőjelezni a fotó valódiságát, hiszen az bizonyítaná, hogy a rendőrség kapcsolatot tarthatott Rózsa Flores-szel. Hivatalosan addig nem tulajdonítanak jelentőséget a fényképeknek, amíg nem jelentkezik a tulajdonosa, és nem bizonyítja a kép eredetiségét. Ha beigazolódna a hitelessége, akkor Wálter Andradére is kiterjesztenék a nyomozást.

Róger Pinto ellenzéki szenátor a La Razónnak nyilatkozva viszont úgy foglalt állást, hogy Evo Morales elnök kormányzata befolyásolhatta a Rózsa vezette állítólagos terrorista csoport szerveződését, amire bizonyíték a fotó.

A szenátor logikája szerint már akkor, 2007-ben megállapodás születhetett a titkosszolgálat és Rózsa között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.