Fürjtetemek a hűtőtáskában

Hetvenkilenc fürjtetem került elő Nagylakon a hét végén egy, az országba Romániából belépő, olasz állampolgárságú sofőr vezette autóból egy ellenőrzés során. Bár a sofőr a pénzügyőröknek azt mondta, nem visz jövedéki terméket, mégis átvizsgálták a kocsit, ekkor került elő az úti holmik közül egy hűtőtáska, benne a madarak tetemeivel - tudtuk meg Némedi Varga Évától, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnoksága sajtófelelősétől.

Mivel az olasz állampolgár nem tudott természetvédelmi engedélyt bemutatni a védett madarak szállításáról, a vám- és pénzügyőrség a négymillió forint összértékű szállítmányt lefoglalta, és fuvarozója ellen természetkárosítás bűncselekmény miatt feljelentést tett. A sajtófelelős kérdésünkre úgy fogalmazott: a pénzügyőrök tapasztalatai szerint szeptembertől, a vadászidény beindultával fokozott gyakorisággal lehet számítani arra, hogy olasz vadászok Romániában lőtt, védett madarak tetemeit igyekeznek Magyarországon keresztül illegálisan hazaszállítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.