Az örömlányok Göteborgba mennek

A svéd rendőrséget is meglepte, hogy új örömlányok árasztották el a prostituáltak által amúgy is közkedvelt göteborgi Rosenlund kerületet. Az új lányok Norvégiából érkeztek, méghozzá a most bevezetett norvég szexkereskedelmi törvénynek köszönhetően pánikszerűen.

A kéjhölgyek többsége eredetileg Afrika nyugati országaiból, valamint Romániából érkezett "vendégszerepelni" Oslóba, ahonnan most azonnali hatálylyal tették át székhelyüket a svéd nagyvárosba.

Stefan Kristiansson, a göteborgi rendőrség prostitucióellenes csoportjának főnöke elmondta, hogy amikor Svédországban bevezették a szexvásárlásokat büntető törvényt, azaz, hogy az örömlányok szolgáltatásait megvásárló férfiakat büntetik meg ötezer koronára, ez ugyanilyen hatást váltott ki, és a lányok szinte eltűntek az utcákról. A svéd törvény ugyan érvényben van, de jelentősen enyhébb a most bevezetett norvégnál, ahol a többszöröse lehet a büntetés, és még börtön is lehet a vége.

A norvégiai prostituáltak megjelenése előtt Rosenlundban naponta tucatnyi lány volt "szolgálatban", számuk mostanra megduplázódott, ezzel párhuzamosan a göteborgi rendőrség is megerősítette az utcai prostitúcióellenes csoportját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.