1963-ban minden huszadik, a lemezgyár megnyitásakor minden negyedik magyarországi háztartásban tartottak lemezjátszót, tíz évvel később pedig minden harmadikban. Ez volt a csúcs.

A KSH évkönyve szerint 2002-ben haladta meg először a CD-lejátszók száma a lemezjátszókét. A 2003-as évkönyv közöl utoljára adatokat a hagyományos lemezjátszókról, ekkor 100 háztartásból 13-ban volt még ilyen.

A hatvanas-hetvenes években egyre többen, egyre többet költhettek zenére és szórakozásra, fölnőtt a magyar popzene, fölnőtt egy urbánus, technikához, táskarádióhoz, házibulihoz, háttérzenéhez szokott generáció, a Qualitonról Hungarotonra magyarosított állami hanglemezgyártó vállalat pedig a maga szűkös és korszerűtlen gyártóbázisával nem tudta követni az igényeket. 1971-ben Petrovics Emil nyilvánosan is rádörrent az illetékesekre: ez így nem megy tovább. A dorogi lemezgyár beindításáig évente egy-kétmillió lemezt állítottak elő Magyarországon, ez ugrott föl hétmillióra a lemezgyár belépésével. A Hungaroton által piacra dobott lemezek száma a nyolcvanas évek közepén nyolcmillió alatt tetőzött, azután rohamosan csökkent.

Egy lelkes zenekedvelő kamasz a hetvenes években 60 forintért megkapta Klemperer magyarországi Magnificat-felvételét, vagy a Kékszakállút Székely Mihállyal és Palánkay Klárával; 120 forintért két lemezen Szigeti József és Bartók Béla híres 1940-es washingtoni hangversenyét, 140 forintért másik két lemezen a Missa Solemnist Karajannal az NDK Kultúrában. A Melodia lemezboltban 50 forintért vesztegették Richter, Gilelsz, Rosztropovics, Ojsztrah, Kogan, Kondrasin lemezeit. Negyven forintért játszotta el Cziffra György Grieg A-moll zongoraversenyét a Hungaroton "zene mindenkinek" sorozatában. Ha viszont az a kamasz a Deccáék Pillangókisasszonyára vágyott kapitalista importból (Tebaldi, Bergonzi), akkor háromheti nyári munkával kereshette meg (majdnem) a rávalót.

Mondhatnánk, hogy a szocialista kultúrpolitika kegyelmi állapotában éltünk, ha nem mérnénk hozzá a vicces árakat a vicces fizetésekhez. Egy átlagos szocialista komolyzenei lemez ára az átlagos havibér kb. 2 százaléka volt anno. Ez most nagyjából háromezer forint. Átlagosan ennyiért választhatunk ma egy komolyzenei CD-t hosszabb játékidővel a sokszoros kapitalista választékból. És arról aztán még le is lophatjuk a zenét akárhány barátunk számára szabadon.

Éljen a szabadság!

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.