A lekvár- és borkészítés fortélyait sokan ismerik, de kevesebben aszalnak gyümölcsöt, pedig abban a kertben, ahol van olyan hely, amelyet hosszan ér a nap, érdemes ezzel a sok ezer éves tartósítótechnológiával is próbálkozni. Az aszalás mellett szól, hogy az aszalvány általában édesebb, zamatosabb, mint a friss gyümölcs, ezért nemcsak nyers fogyasztása élvezet, hanem finomabb a vele készült étel, sütemény is. De hasznosítható kandírozva, kisebb darabokra vágva joghurtba vagy müzlibe keverve sokkal finomabb, mint a nagyobb feldolgozókban készült termék.

Nemcsak az otthon termett gyümölcsöket, hanem a boltban vásároltakat is érdemes szárítani. Biztos sikert lehet elérni alma, körte, szilva, szőlő (mazsola) aszalásával. A gyümölcsöket az aszaláshoz történő előkészítéskor meg kell mosni. A magfosztás és a hámozás után, viszonylag vékony szeletekre kell hasogatni a keményebb húsú gyümölcsöt. Ezt követően aszalókosárra vagy valamilyen sűrűbb szövésű kelmére kell helyezni. Éjszakára védett helyre kell költöztetni az egész szárítóberendezést, erre alkalmas a veranda, szaletli vagy egy fedett szín, lehetőleg nem az autószagú szellős garázs. A hőmérséklet és a napsütés erősségének függvényében néhány nap alatt kész a szárítmány, amit dobozban ajánlott tárolni.

A fűszer-, gyógy- és egyes zöldségnövények levelét vagy leveles hajtását is szokás szárítani. De az egész virágos növényt, gumót vagy a termést is lehet szárítani. Az előkészítés első fázisa értelemszerűen a tisztításból és a mosásból áll. Ezt követően szellős, de sötét vagy árnyas helyen a nyers növényt meg kell szárítani. Fontos, hogy a szárítás kíméletes, de gyors legyen, különben támadnak a penészgombák. Mindez gyorsítható a nyitva hagyott ajtajú, és legfeljebb 50 Celsius-fokosra melegített sütőben is. A folyamatos ellenőrzés során arra kell figyelni, hogy éppen csak addig szabad szárítani, míg a növény a kezünk között teljesen elmorzsolódik, és a szárak pattanva törnek. Amint ilyenné válik a szárítmány, azonnal be kell fejezni a műveletet, és jól zárható matt üveg-, porcelán- vagy bádogedénybe kell tenni azt, ami az akció végére megmaradt a növényből.

Sok egynyári vagy évelő magját érdemes összegyűjteni. A magfogáshoz általában illik tudni az adott növény nevét és azt is, hogy hibrid-e. Ezek ugyanis hiába hoznak termést, nem biztos, hogy az ebből kikelő utód olyan lesz, mint az anyanövény.

Az apró magvak tárolására elengedhetetlenül szükség van kis dobozokra, erre kiválóan alkalmas a gyufás skatulya, a meglepetés csokitojás műanyag kapszulája, de akár az üdítős palack kupakja is. Fontos, hogy a légmentesen záródó tartóeszközbe valamilyen apró szellőzőlyukat fúrjanak, de csak akkorát, amekkorán nem szaladhatnak világgá a magok. A magvakat lehet a magházból kiszedve vagy magházzal együtt elrakni. Általában a következő szezonig életképesek a magvak. A magok kísérő dokumentumait mindig lássák el a legtöbb információval, amit a növényről tudnak.

A jövő héten a muskátlikról írunk.