Pásztor Eszter tolmácsként dolgozott az elmúlt években külföldön, keveset érzékelt a hazai viszonyokból. Amikor - a múlt évben - huzamosabb időt töltött Magyarországon, megdöbbentették a honi fejlemények. Főképpen a Magyar Gárda megalakulásának okait firtató kommentárokból tudatosodott benne: Magyarországon komoly feszültségek alakultak ki egyes társadalmi rétegek között. Különösen a romák helyzete gondolkodtatta el és sarkallta cselekvésre.

A Roma Polgárjogi Alapítványhoz fordult, és azt kérdezte: hol van a legnagyobb szükség a segítségre? Horváth Aladár alapítványi elnök azt javasolta neki: keresse fel az észak-magyarországi aprófalvas régiót. A tolmácsnő Borsod-Abaúj-Zemplén megye kistérségeiben tájékozódott.

- Tolmácsként bejártam a fél világot - mondta Pásztor Eszter. - Van összehasonlítási alapom. Szomorúan tapasztaltam - helyesebben eddig el sem gondoltam volna -, hogy egyes térségekben ilyen rosszul fest a magyar valóság. A falvak utcáin és a portákon halomban álltak a szemétkupacok, a műveletlen kiskertek lehangoló látványt mutattak, kritikus mértékű társadalmi lemaradást jeleztek. Persze tudtam: a szegénységnek sok oka van, nem is lehet egy csapásra megoldani, de azt is merem állítani, hogy a szegénységhez nem kell feltétlenül igénytelenségnek is társulnia.

Pásztor Eszter a mintegy kétszáz lelkes Bódvalenkét találta a legelesettebbnek. Falugyűlést hívott össze, elbeszélgetett a helybeliekkel.

- Éreztem, nincs gond a tenni akarással - mondta a fővárosi asszony -, de segíteni kell az ittenieket az első lépések megtételében. Amikor közelebb kerültem hozzájuk, éreztem, megfogadják javaslataimat.

Merész tervét arra alapozta, hogy Egyiptomban látott hasonló helyzetű településeket, amelyek mégis jelentős idegenforgalmi látványosságot kínáltak, emiatt sokan látogattak oda és sokat költöttek ott. - Ezekben az egyiptomi falvakban az ott élők szinte minden ház falára ábrákat festettek - mondta Pásztor Eszter. - Ez tetszett a turistáknak, akik szívesen vásárolták meg a helyben készült népművészeti és egyéb termékeket. Persze addig nincs értelme bármibe belefogni, amíg elhanyagoltak a kertek, rendezetlen a település, a minimális higiéniai szempontok sem érvényesülnek. Magyarán: riasztó a falukép.

Elképzelései láttán megmozdultak az emberek. Tisztasági akciókat szerveztek, a kiskerteket művelni kezdték, egyre több udvarban lengette a szél a mosott ruhákat a szárítókötélen - a helyi boltban is sokkal több mosó- és tisztítószer fogyott.

Pásztor Eszter úgy gondolta, el lehet kezdeni az ötlet megvalósítását. Először néhány ezer levelet küldött szét az országban, amelyben anyagi támogatást kért a freskófaluhoz. Írt a statisztika szerinti száz leggazdagabb embernek is, de abból a szférából egyetlen válasz sem érkezett. Máshonnan viszont tíz-, húsz-, harmincezer forintos adományok érkeztek a falu részére megnyitott számlára. Kezdődhetett a munka. Először egy melléképület falát borította be alkotásával Horváth János miskolci festőművész. A munkában segítettek neki a helybeli gyerekek is, akiket - viszonzásképpen - a színek jelentésére vagy éppen ecsetkezelésre tanított.

A közös munka meghozta az eredményt, a Hidvégardó felőli faluvég utolsó házának falára egy 16 × 3,5 méteres freskó került. A festő Bari Károly költő meséjét dolgozta fel, amely arról szól, hogy a Holdat és a Napot ellopták egy faluból, majd az ott élők visszaszerezték az égbolt díszeit.

- Öröm látni, ahogy az utazók megállnak a háznál, és lefényképezik a freskót - mondta Horváth János. - És jó látni a gyerekeket is: egymás kezéből kapkodják ki az ecsetet, mert mindenki hozzá akar tenni valamit a képhez.

Erre szükség is van, hiszen idáig 17 családi ingatlan tulajdonosa jelezte: hozzájárul házfalának díszítéséhez. A következő festményekre - árulta el - lovak, madarak, angyalok kerülnek, Bódvalenke hangulatát, környezetét, hagyományait megidézve.

Pásztor Eszter úgy érzi, sikerült összekovácsolni a falut. A legfontosabbnak mégis azt tartja: reményt és motivációt tudott adni a helybelieknek a továbblépéshez, akik be akarják bizonyítani, hogy a 80 százalékban cigány családok által lakott település előre tud lépni.

Az önkormányzat is segít: közhasznú munkások készítik elő a falfelületeket a festéshez. Pál Béla alpolgármester bízik abban, hogy a nem mindennapi látványosság községükbe csábítja majd a turistákat a közeli Aggtelekről és távolabbi vidékekről, így kikerülhetnek a bezártságból is.