A kísérletsorozat alapja az úgynevezett "A-nem-B" vizsgálata volt. Az A-nem-B hiba az egy év alatti csecsemők keresési viselkedésének jellemző velejárója. Gyakori ugyanis, hogy ha a baba szeme előtt elrejtenek egy tárgyat két edény valamelyike (A) alá, majd hagyják, hogy azt megkeresse, és ezt követően a tárgyat a szeme láttára a másik rejtekhelyre (B) teszik, a csecsemők hajlamosak az eddig bevált keresési válasz ismétlésére, azaz az üres rejtekhelyhez (A) nyúlnak. A vizsgálatot Topál József, az MTA munkatársa végezte, az ELTE munkatársaival (Miklósi Ádám és Erdőhegyi Ágnes), valamint a CEU kutatóival (Gergely György és Csibra Gergely).

A keresési hiba arra vezethető vissza, hogy a babák a helyzetet általános tanítási-ismeretátadási helyzetnek tekintik. Vagyis nem egyszerű tárgykeresési feladatként kezelik, hanem valamely általánosítható információt ragadnak meg.

A magyarok vizsgálata azon alapult, hogy a kutyák különleges evolúciós múltjuk miatt számos olyan szociális képességgel rendelkeznek, amelyek összehasonlíthatók az emberével. Ha ez igaz, akkor elvárható, hogy a fenti kísérletben a kutyák viselkedése a csecsemőkéhez hasonló legyen.

Az eredmények szerint a kutyák viselkedése nagymértékben hasonlított a csecsemőkéhez, ők is az üres, de korábban ismételten jutalmazott rejtekhelyet választották, ha a kísérletvezető tanítási szándékra utaló viselkedési jegyekkel kísérte a tárgy elhelyezését. Ugyanakkor a kutyák gyerekekhez hasonlóan könnyedén megtalálták a tárgyat az új helyén is, azaz nem követték el az A-nem-B hibát, ha a rejtéskor ezek a kommunikációs, tanító szándékú jelek hiányoztak.

Kiderült: az ember által felnevelt farkasok nem követik ezt a mintát. Így feltehető, hogy a farkasból lett kutyát a háziasítás során "érzékenyíttették" az emberi kommunikációs jelzésekre.