'Havasék elegánsan lábon lőtték magukat'

Havas Henrik nemrégiben azzal kürtölte tele a hazai médiát, hogy milliókat loptak tőle az interneten. Mint kiderült, az önreklámon kívül nem sok alapja volt a "tanár úr" vádjainak.

"Csak a véletlen segítette Havas Henriket, hogy rájöjjön: valaki folyamatosan dézsmálja vagyonát az interneten keresztül" - adta hírül a minap az egyik bulvárlap. A beszámoló szerint valaki folyamatosan átmásolta Havas honlapjának tartalmát egy másik címre, és így háromszor annyi látogatót regisztrált, mint a "tanár úr" a saját oldalán. A Google kereső a Havas blogjával összefüggésbe hozható kifejezésekre az átmásolt oldalt dobta ki elsőként. A lapot működtető informatikus azt nyilatkozta, a másolt honlap értéke ma már 67 ezer dollárt (13 millió forint), míg Havas Henriké 21 ezer dollárt (4 millió forint) ér. Havas a Borsnak, majd a Nap-kelte című tévéműsornak is megismételte, hogy közel tizenhárommillió forintos értéket köszönhet neki "a csaló". Havas arról sem feledkezett meg, hogy közölje: honlapja több tízmilliós beruházás nyomán megújul, és persze mindkét nyilatkozatában nevesítette fő szponzorát is. A jelek szerint azonban "lukra futott". Kiderült, nemhogy nem lopták meg, de még profitált is honlapja "eltérítéséből". Megkerestük az állítólagos másolt oldal tulajdonosát, az Angliában élő 26 éves magyar informatikust, Tóth János Pált, aki cáfolta Havas vádjait.

A történet megértéséhez tudni kell, hogy Havas honlapja egy szerveren van, (ugyanazon az IP-címen) amelyen 58 különböző honlap található. Közöttük a már jó ideje nem frissülő képkereső oldal, a Snapsoid. Tóth János Pál február 28-i határidővel felmondta szerződését a szerverszolgáltatóval, hibás beállítások miatt azonban a Google keresőben aki Havas nevére keres, Havas honlapját találja meg, de a snapsoid.com alatt. Aki Tóth János Pál honlapját kereste, az ugyancsak Havas weblapján találta magát. Szó sincs tehát arról, hogy lemásolták volna Havas oldalát. A forgalmat - s a Havas-oldal reklámbevételeit - a snapsoid.com eddig nem vitte, hanem hozta.

Újabban azonban Havas informatikusai módosították a beállításokat, így jelenleg a Google keresőben a snapsoid.
com oldalra keresve, a havas
henrik.hu-ra kattintva egy üres oldal jelenik meg. Ezzel Tóth szerint "elegánsan lábon lőtték magukat", mivel sikerült a teljes keresőforgalmukat egy üres oldalra irányítaniuk, csökkentve hirdetési bevételeiket és a honlap értékét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.