Elhunyt László atya

Életének 62. évében, hosszú betegség után, kedden elhunyt Lipp László, akit nyilvános szereplései során László atya néven ismerhettek meg az emberek - adta hírül a Gazdagréti Szent Angyalok-plébánia.

Lipp László 1948-ban született, 1971-ben szentelték pappá, később egyháztörténetből doktori címet szerzett.

1989-től a Gazdagréti lakótelep egyházközösségi életének megszervezésén, valamint a templom felépítése érdekében munkálkodott. A templomot 2002-ben Paskai László bíboros, érsek szentelte föl.

"A telepen beszélik, ha kellett, László atya csákányozott, talicskázott, földet lapátolt, fűrészelt, gyalult, festett, szögelt, csavarozott, követ tört, és villanyt szerelt. - Nem szakadt le a megszentelt kezem - nevet, amikor visszaidézem, miket hallottam róla" - írta annak idején lapunkban Szendrei Lőrinc.

László atya számos közösségi feladatot vállalt, részt vett a tábori lelkészség és a hospice szolgálat megszervezésében is.

Temetéséről az egyházi szervek később intézkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.