Baleset egy szibériai vízi erőműben

Kevés az esélye, hogy életben találják azt a 64 embert, akik a legnagyobb oroszországi vízi erőműben történt hétfői baleset során tűntek el. A 15 sérült mellett eddig 12 holttestet emeltek ki a mentőbúvárok. A szajan-susinszki erőmű helyreállítására szakértők szerint legalább két évre lesz szükség.

A balesetet valószínűleg a turbinákat mozgató víz hirtelen nyomásnövekedése okozta. A megengedett húsz atmoszféra nyomás helyett az ötvenet is elérte az átvezetőcsatornában, amikor a víz váratlanul a gépházba zúdult, ahol a 300 fős éjszakai műszak 88 tagja tartózkodott. Az eltűntek többsége a romok alatt lehet.

Az orosz rendkívüli ügyek minisztere, Szergej Sojgu bejelentette, hogy az erőmű gátjának átszakadása nem fenyeget. (A hatvanas években épített szerkezet a világ egyik legnagyobb gátja: 274 méter magas, több mint egy kilométer hoszszú, az alapoknál 105, a felső részen 25 méter vastag a betonfal.)

Az azonban kérdés, hogy mitől ugrott meg a víznyomás, a technikai hiba mellett nem zárható ki a gondatlanság sem, vélte az Orosz Tudományos Akadémia tagja, Adolf Misujev. Az első verziót - egy olajműködtetésű transzformátor felrobbanását a gépházban - a szakértők kizárták.

A helyszínre szinte folyamatosan érkeznek újabb egységek: ezerkétszázra nőtt a mentők száma.

Teljesen megsemmisült a gépház

Az ország vízienergia-termelésének huszonöt százalékát adó erőmű teljes leállását a kelet-szibériai gáz- és szénerőművek ellensúlyozták. (Másfél hónapig az épen maradt aggregátorok sem üzemelnek.) A kiesés napi 200 millió rubel (egy rubel 6 forint) veszteséget jelent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.