'Arra folyik, amerre tud'

A Margit híd felújításának tervezése során beígért, majd állítólag "kifelejtett" kerékpársáv miatt tüntettek a Magyar Kerékpárosklub és a Critical Mass (CM) szervezésében tegnap. A bringások - több százan - szabályosan közlekedve demonstrálták, milyen cudar jövő vár a hídjárókra a felújítás után. Mert az ugyan igaz, hogy a híd északi oldalán kétirányú gyalogos- és kerékpárút épül, de csak ott; a déli oldalra ígért egyirányú bringasáv a tervekről hiányzik, holott - ahogy arra László János, a kerékpárklub elnöke felhívta a figyelmet - ezt megígérték nekik az előzetes tárgyalásokon.

Ha a legutóbbi tervek szerint, csak az északi oldalon épül meg a kerékpársáv - mondják a demonstrálók - azoknak a bringásoknak, akik nem a Margitszigetre mennek, hanem Pestről Budára vagy
vissza, szám szerint éppen nyolclámpás kereszteződésen kell átkelniük, közben kétszer kötelező leszállniuk bicikliükről és tolniuk kell a kerékpárt, ráadásul a híd hosszának kétszeresét kell megtenniük.

Mindkét oldalon, a budai és a pesti hídfőnél is hatalmas kerülővel tudnának csak szabályosan felmenni a kerékpárútra - már ha szabályosan akarnak közlekedni.

A városháza a demonstrációt megelőzve közölte: "Tíz hónapja dőlt el, hogy a kerékpáros szervezetek által kért három helyett csak két biciklisáv fér el a hídon. A kerékpárút kialakítása érdekében jelentős költséggel kiszélesítik a híd sziget felőli oldalát. A déli oldal szélesítésére azonban műemlékvédelmi és műszaki okokból nincs lehetőség." Ez azonban a CM szerint nem igaz, folyamatosan hitegették őket a városházán.

Amennyiben marad a mostani városházi terv, akkor a kerékpárosok jó része valószínűleg nem fogja betartani a nehézkes szabályokat, és továbbra is a járdán vagy az autóúton halad majd, a déli oldalon. A CM egyik szervezője ezzel kapcsolatban azt mondta lapunknak: a bringás olyan, mint a víz: arra folyik, amerre tud.

A Margit hidat tegnap ellepték a kétkerekesek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.