Az első oltás

Egy veszprémi és egy pilisvörösvári rendelőben tegnap megkezdték az új influenza elleni oltóanyag tesztelését; elsőként egy 79 éves budapesti férfi kapta meg a védőoltást - közölte Tamás Ferenc pilisvörösvári orvos, aki 31 felnőttnek adta be a pilisborosjenői Omninvest Kft. gyártotta vakcinát.

Az oltóanyagot száz-száz 18 és 60 év közötti, illetve 60 év feletti önkéntesen tesztelik a két településen augusztus 20-ig.

A háziorvos elmondta: arra számítanak, hogy a tesztoltáson átesetteknél esetleg jelentkező mellékhatások legfeljebb lokális izomérzékenységre korlátozódnak majd úgy, mint a hagyományos influenzaoltás után. Mindenesetre az oltást követő első három napon telefonon érdeklődnek az önkéntesek hogylétéről, majd 21-28 napon belül kontrollra és vérvizsgálatra hívják vissza őket, hogy kiderüljön szervezetükben kialakult-e a H1N1 elleni védettség. Ezt független laboratóriumokba eljuttatott véreredmények alapján többszörösen is ellenőrzik.

Sokan jelentkeznek önkéntesnek. Az a főváros XI. kerületében lakó férfi, aki elsőként kapta meg a vakcinát, "kinyomozta" az oltás helyszínét, úgy indult Pilisvörösvárra. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.