Folytatódik a Madonna elleni lengyel kampány

Már Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök közbenjárását is kérte Madonna lengyelországi koncertjének megakadályozására a Pro Polonia nevű ultrakonzervatív szervezet, amely szerint felháborító, hogy az énekesnő pont augusztus 15-én, Mária mennybemenetelének ünnepén akar fellépni a vallásos országban.

Madonna, az énekes perverz - mondta Marian Brudzynski, a "Lengyelország hagyományait és hitét védelmező" Pro Polonia szervezet vezetője. "Botrányos akar lenni, fel akarja fedni testét, erotikusságát. Számíthatunk rá, hogy ezt látjuk majd a koncert alatt. Még maszturbálhat is a színpadon, ha kábítószer befolyása alatt lesz" - tette hozzá. "Madonna éppen az ellentéte Szűz Mária szentképének, ezt már többször bizonyította azzal, hogy gúnyt űzött a katolikus hitből" - folytatta a szervezet feje.

Madonna Londonban
U.S. singer Madonna performs during her Sticky and Sweet tour at the O2 Arena in London July 4, 2009. REUTERS/Luke MacGregor (BRITAIN ENTERTAINMENT)

A tervezett koncert nemcsak Mária mennybemenetelének ünnepével esik egybe, hanem a XX. századi lengyel történelem egyik legnagyobb büszkeségével, a szovjetek felett aratott győzelemmel is. A történelem ismerői csak a "Csoda a Visztulánál" néven emlegetik a lengyel-szovjet háború jelentős epizódját.

"A koncert elhalasztása vagy megcserélése az augusztus 13-i prágai fellépéssel, nem okozhat gondot" - jelentette ki Marian Brudzynski.

A katolikus egyház, a jobboldali pártok, illetve az ultrakonzervatív Radio Maryja csatorna nem támogatja a Pro Polonia által folytatott "keresztes hadjáratot". Egyedül Lech Walesa Nobel-békedíjas volt államfő bírálta az időpont kiválasztását.

Meg nem erősített hírek szerint az 51. születésnapját augusztus 16-án ünneplő Madonna meg akarja mutatni gyerekeinek az egykori auschwitzi haláltábort. Az Oswiecim közelében lévő, emlékhelyként működő tábor vezetősége nem tud erről a tervről, de mint mondták, nem javasolják, hogy kisgyerekek látogassanak a holokauszt egyik legtragikusabb színhelyére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.