Velib' siker után Autolib'

A városban bérelhető kerékpárok, a Velib'ek sikerén felbuzdulva a párizsi polgármester 2010 őszétől tervezi bevezetni a szabadon bérelhető elektromos autók hálózatát. Az ambiciózus terv egy új városi civilizációs modell kiépítésének részét is képezi.

A bérelhető elektromos autók, az Autolib'ek hálózata kiépítésének az újdonsága és előnye éppen abban áll, mint a kerékpároké: nem ugyanott adjuk vissza az autót, ahol kibéreltük, hanem ott, ahová igyekeztünk vele. Hogy egy ilyen hálózat valóban működőképes legyen, ahhoz persze rengeteg ilyen állomást, parkolóhelyet kell létesítenünk. Éppen ez adja az autók esetében a dolog nehézségét: erősen problémás ugyanis megmondani, hogy éppen hova igyekeznek az emberek, azaz összehangolni a teli és az üres parkolók rendszerét (ez a kerékpárok esetében az eltérő méretekből adódóan kisebb problémát jelent).

A város egyelőre 1400 állomással számol, melyből 700 lesz Párizsban (500 a föld felett és 200 a föld alatt), hiszen hogy a dolognak értelme legyen, a rendszert ki kívánják terjeszteni a főváros tágan értelmezett külvárosaira, azaz egész Ile-de-France megyére. A bérelhető autók számát 4000-ben állapították meg, melynek a fele lesz a fővárosban. Mivel egyetlen autógyár sem rendelkezik hirtelen enynyi elektromos autóval, és mivel a dolog természetesen (tekintve az elkerülhetetlen amortizációt, lopásokat, folytonos karbantartást) hatalmas üzletnek ígérkezik, azonnal be is indult a cégek versenye a megrendelés elnyeréséért.

A használat havi költségét 200-250 euróban szándékozik megszabni a város, mely a francia bérekkel összevetve nem számít megfizethetetlen összegnek. Az elképzelések szerint elsősorban az autóval nem rendelkező fiatal szülők lesznek a fő kuncsaftok, akik egy autót nem engedhetnek meg maguknak, de alkalmanként szükségük lehet rá. A rendszer szociális összetevője érintkezik tehát a környezetvédelmi szempontokkal. Annál is inkább így van ez, mert a polgármesteri hivatal számításai szerint egy saját tulajdonú autó költségei átlagosan egy hónapban 430 euróra rúgnak (benzin, biztosítás, a vásárláshoz felvett hitel részletei, parkolási díj). Az autók elektronikus feltöltése a tervek szerint ingyenes lesz a használók számára.

A párizsi prefektus (a kormány képviselője) a napokban rábólintott a tervre, és Delanoe polgármesternek sikerült megszereznie a nyolcvan Ile-de France-beli önkormányzat többségének hozzájárulását is a rendszer bevezetéséhez. A város közvélemény-kutatásai szerint a párizsiak 72 százaléka is érdeklődik az Autolib'ek rendszere iránt.

Párizs, mely mindig is élen járt a várostervezésben, a szocialista-zöld vezetés alatt a Velib'ekkel (melyekkel a lakosok 94 százaléka elégedett!) és most az új bérelhető autók tervével nagy lépéseket tesz egy valódi közösségi, zöld, "benzin utáni", élhető metropolis megteremtésének irányába..

A Cote d'Azuron már feltűntek a kisautok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.