Blokkolt szócikkel mentették meg

A nyílt tartalmú, nyílt közösség által fejlesztett internetes enciklopédia befolyásolhatósága körül zajlik a vita Amerikában. A szenvedélyek a körül a hírzárlat körül lángoltak föl, amellyel a The New York Times egy riporterét védték kollégái egy szenzációértékű információ megjelentetésétől. Mint mi is megírtuk, a mértékadó orgánumok hét hónapig nem ismertették, hogy David Rohde, a NYT Pulitzer-díjas újságírója ennyi időt töltött a tálibok fogságában. A világlap maga is csak azután számolt be a történtekről, hogy Rohde és egy helybéli tudósító megszökött börtönéből, és megmenekült. Novemberben, Kabul környékén ejtették fogságba.

Bill Keller felelős szerkesztő azt közölte: a hírzárlatot úgy érte el, hogy körbetelefonálta a szerkesztőségeket. S támogatókra talált. Ám a Wikipédián információs-dezinformációs háború bontakozott ki a Rohde szócikk körül. Két nappal a tudósító elrablása után egy önkéntes szerkesztő - mint kiderült, Michael Moss, Rohde jó barátja és kollégája a The New York Timesnál - frissítette a szócikket, mégpedig olyan értelemben, hogy abból az tűnjék ki: az iszlám vallás barátjáról van szó, aki együtt érzett a muzulmánokkal. - Még soha nem szerkesztettem azelőtt Wikipédia-cikket. De tudtam: fogva tartói böngészni fogják az internetet, hogy megtudják, kicsoda ő, mit tett, és milyen értékkel bírhat számukra - nyilatkozta később Moss.

Másnap egy ismeretlen szerkesztő frissítette a szócikket az elrablás hírével, egy afgán hírügynökségi jelentésre hivatkozva. Moss éber volt, törölte, de az illető újra visszatette, és tiltakozó üzenetet is mellékelt bejegyzésének eltávolítása miatt. November közepén négy órán belül négyszer tették fel, illetve törölték a hírt. A NYT kiadójának szóvivője felhívta Jimmy Walest, a Wikipédia társalapítóját, a segítségét kérte. Ő közbenjárt ugyan a lexikon adminisztrátorainál, de, mint nyilatkozta: nem tudott volna semmit garantálni, ha az információt mértékadó forrás is közölte volna. Az egyik adminisztrátor először három napra, majd további két hétre blokkolta a változtatásokat. Az egy hónapos kényszerszünet sem számít szokatlannak. A közlésre törekvők februárban jelentkeztek újra, bár munkájuk eredménye ismét csak törlés lett. De kitartóak voltak: "Hónapokig művelhetjük ezt" - közölték. Ezt követően a Wikipédia határozatlan időre blokkolta a szócikket, majd időszakos befagyasztásra vette ezt vissza. "Nem fog menni, zsenigyerek! Maradtál volna a határozatlan idejűnél" - replikázott "a másik csapat", akiket három IP-cím alapján Floridában mértek be, és elképzelhető, hogy egyazon személyről van szó. - A teljes nyitottság, a tiszta demokrácia eszméje naiv elképzelés - mondta Joseph Reagle, a New York-i Egyetem kommunikációprofesszora, és elmondta: tekintve, hogy Rohde élete forgott kockán, a Wikipédia szerkesztői közösségének megértésére lehetett számítani ebben az ügyben.

David Rohde unokaöccsévvel 1995-ben Bostonban, miután kiszabadult a boszniai szerbek fogságából
Journalist David Rohde of The Christian Science Monitor gets a hug from his three-year-old nephew Steven Rohde as he arrives home in Boston November 10 after being released by the Bosnian Serbs after 10 days in captivity
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.