Országos szúnyoginvázió keseríti az életünket

A közelmúltban történt áradások nyomán szúnyoginvázió keseríti meg a Rába, a Mura, valamint a Duna menti településeken élők és nyaralók mindennapjait. Az elmúlt hetek esőzései miatt a Balatonnál is elszaporodtak a szúnyogok. Az érintett térségekben állami segítséget kértek az irtáshoz.

Az elmúlt hetek esőzései és árvizei következtében elszaporodtak a szúnyogok a folyók és a tavak környékén. Különösen rossz a helyzet a Duna, a Rába valamint a Mura mentén lévő településeken: a megkérdezett polgármesterek szúnyoginvázióról beszélnek. Pál Józsefné, a Zala megyében lévő Murarátka polgármestere úgy fogalmazott: "Rajokban támadnak az emberekre és az állatokra a szúnyogok, ráadásul napról napra rosszabb a helyzet, már alig-alig merészkedünk ki a szabadba."

A szomszédos Muraszemenye polgármestere azzal jellemezte a helyzetet: a közmunkások egyszerűen nem tudnak dolgozni, mert még a riasztószerek ellenére is agyoncsípik őket a szúnyogok. Nem jobb a helyzet a Dunánál sem. Tóth István dunaszigeti polgármester érdeklődésünkre azt mondta: - A Szigetközben levonult a második árhullám, s az ezt követő szúnyoginvázió miatt menekülnek a turisták a környékről.

A szúnyogirtásról a települési önkormányzatoknak kell gondoskodniuk, ehhez a feladathoz pedig csak a turisztikailag frekventált területek kapnak - az Önkormányzati Minisztérium keretéből, a Magyar Turizmus Zrt. közvetítésével - állami támogatást. A Szigetközben - mint azt a kistérség 38 településének szúnyogirtását koordináló Tóth Istvántól megtudtuk - az idén hatvanszázalékos önrész mellett ötmillió forintot kaptak a gyérítésre. A szakember megjegyezte: a korábbi évekből okulva tettek félre valamennyi pénzt, így a napokban megrendelhettek egy repülőgépes szúnyogirtást, ám a tartós gyérítéshez további anyagi segítségre lenne szükségük, ezért az Önkormányzati Minisztériumhoz fordultak.

Egy fillér tartalékuk sincs viszont a Rába és a Mura mentén lévő településeknek. Emiatt Vasban harminc Rába menti község kérte a megyei védelmi bizottság segítségét. Kovács Ferenc, a bizottság elnöke azt mondta: megelőlegezik az irtás mintegy 30 millió forintos költségét, s legkésőbb ma délutánig elkezdődik a repülőgépes ritkítás. - De - tette hozzá Kovács - kérik a szaktárcát, hogy a vis maior keretből utólag fedezzék az irtás költségeit.

Azt, hogy a Mura menti településeken lesz-e irtás, egyelőre nem tudni. A megkérdezett polgármesterek ugyanis azt mondták, nincs pénzük, ezért a megyei önkormányzattól kérnek segítséget.

Noha a folyók közelében a legrosszabb a helyzet, az elmúlt hetek nagy esőzései miatt a Balatonnál is elszaporodtak a szúnyogok. Sáringer Kenyeres Tamás biológus, a balatoni szúnyogirtást felügyelő szakértői csoport vezetője elmondta: általában az egy főre eső, óránkénti 30-40-es csípésszám felett indokolt a ritkítás. - Az elmúlt napokban azonban - tette hozzá - már nyolcvanhoz közelít a csípésszám, így jelezték a tóparti településeket tömörítő Balatoni Szövetségnek, hogy haladéktalanul szükség lenne a gyérítésre.

Kiss László Tibor, a Balatoni Szövetség elnökségi tagja, Balatongyörök polgármestere azt mondta: a régióban előre eltervezett hat irtás mellé - aminek ötvenmilliós költségét fele-fele arányban állják a települések és az állam - további három gyérítést kellene megrendelni, hogy véget vethessenek az inváziónak. Ehhez azonban további anyagi segítségre van szükségük - a szövetség a turisztikai szakállamtitkárságától kér mintegy 20 millió forintos támogatást.

Az Önkormányzati Minisztériumban érdeklődésünkre elmondták: az idén 96 millió forintot különítettek el a kiemelt turisztikai térségek számára szúnyoggyérítésre, ám különösen indokolt esetben, egyedi kérelmek alapján további támogatásokat adhatnak erre a feladatra. A tárca turisztikai szakállamtitkárságán közölték: gyorsított eljárásban bírálják el a kérelmeket. Megtudtuk, eddig csak a Vas megyei védelmi bizottság kérelmét kapták meg - csütörtökön már döntöttek 15 millió forint rendkívüli támogatásról.

Folyamatosan irtják a szúnyogokat Budapesten is földi és légi permetezéssel - közölte tegnap a fővárosi önkormányzat. Az elmúlt napokban földi permetezés volt Zuglóban, a Rákos-pataknál, Újpalotán a Szilas-pataknál, Soroksáron, Pestszentlőrincen és Pestszentimrén, tegnap és ma éjjel pedig a XXII. kerületben folytatódik az irtás a földről. Emellett egy kétezer hektáros területen repülőgépről is permeteztek.

Központi segítség kell, hogy felszállhassanak a szúnyogirtó szert permetező gépek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.