Overdose, az európai beteg

Overdose csütörtöktől Angliában lábadozik tovább, miután a franciaországi istállóban nem a tulajdonos elképzelései szerint zajlott a rehabilitációja. A négyéves csődör három hónappal ezelőtt, az április 19-i budapesti futamon, verseny közben veszítette el bal első patkóját - azóta nem képes kigyógyulni makacs lábsérüléseiből.

 Mikóczy Zoltán, az európai hírű versenyló társtulajdonosa utólag úgy látja, nem volt szerencsés, hogy a verseny előtti hírverés részeként kilenc tévéstáb előtt ütötte fel a ló patkóit az ilyen felhajtáshoz nem szokott szlovákiai kovács, bár az elhúzódó betegségben alighanem más okok is közrejátszhattak.

Utólag persze könnyű megmondani, mit kellett volna másként csinálni, de nem szabad elfelejteni, tavasszal milyen felfokozott érdeklődés várta Overdose szereplését. Soha ennyien nem néztek még lóversenyt Magyarországon, mint ahányan Overdose budapesti futását figyelték a képernyők előtt. A közönség még javában ünnepelte az ellenfél nélküli mezőnyben felállított fantasztikus rekordot, amikor az alagi istállóba visszaszállított Overdose-nak fájni kezdett a lába.

A jelentések szerint sérülését a verseny után észlelték. Ribárszki Sándor edző "az észlelést" így elevenítette fel: "benéztem a bokszba, láttam, hogy a ló a földön fekszik, azt hittem, rám szakad a mennyezet".

Egy Franciaországból hívott neves kovács tályogot tárt fel sérült lábán, ezzel a tavaszi versenyszezonhoz fűzött remények füstté váltak. Pedig utazási irodák komoly programot szerveztek a magyar csődör angliai versenyeire, hírügynökségi jelentések szerint egy ismeretlen fogadó négymillió forintot tett fel arra, hogy Overdose kétszer is győzni fog Ascotban. Mialatt azonban a kontinens legjobbjai a királynő előtt mérték össze tudásukat, Overdose a másik lábára is lesántult. Egész nap azon állt, a túlterhelés miatt begyulladt az irharéteg a jobb első patája fölött is.

A versenyló lábait röntgenezték, ultrahanggal vizsgálták, fényterápiás kezeléssel gyógyították. Afféle gyógycipőként speciális patkókat ragasztottak rá, harminccentis homokágyat alakítottak ki lakóhelyén. Míg a hozzáértők a korábbi időeredményei alapján azt találgatták, hogyan szerepelt volna a magyarok büszkesége a többnyire olajsejkek lovai alkotta mezőnyben, a sárgarépa- és szénadiétára fogott csődör majd negyven kilót fogyott. Mikóczy Zoltán visszavonta nevezését a júliusi newmarketi versenyről, és beadta az augusztusi yorki futamra. Közben következetesen arról beszélt, a teljes gyógyulás fontosabb a versenynél.

Június végén a sérült paták végre a javulás jeleit mutatták, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a ló már kemény talajon sem sántított. Overdose-t Franciaországba vitték rehabilitációs kezelésre. Azért oda, mert ott a gyógypatkót ragasztással rögzítő kovács hetente négyszer ellenőrizhette állapotát. Csakhogy a Nantes melletti telepen Overdose-t befogták a közös edzésmunkába, harminc lóval közösen futtatták.

Magyar trénere, Ribárszki Sándor egyéni edzésmunkát írt elő, mert Overdose nem tűri, hogy másik ló fusson előtte. Franciaországban viszont a többiekkel együtt futtatták, ő pedig a fokozatos terhelés helyett mindjárt versenyezni kezdett. Mikóczy hiába kérte az ottani trénertől, hogy a ló hadd fusson egyedül. Valószínű, nem értették, honnan veszi a bátorságot, hogy beleszóljon az egyik legnevesebb francia tréner munkájába.

Az utolsó ultrahang kisebb, de friss ínsérülést mutatott ki a ló lábán, az állatorvos újabb kényszerpihenőt írt elő. Mikóczy ekkor új helyszínt keresett lova gyógyulásához. Az otthoni, alagi istállót a kétezer kilométeres távolság miatt ejtette, a hosszú utazás túlzottan igénybe veszi a lovat. Az angliai Pulborough-ban viszont a tréner jobbkeze egy korábbi szlovákiai idomár, akit régóta ismer. Overdose mostantól nála folytatja edzésmunkáját, amelyet továbbra is Ribárszki Sándor állít össze. Egyelőre nem a versenyre edz: az első cél, hogy végre meggyógyuljon a lába.

Angliában kezelteti gazdája
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.