A BKV diktálna a Lonely Planetnek

Bliccelésen érték és megbüntették a BKV ellenőrei Tony Wheelert, a világszerte évi hatmillió útikönyvet értékesítő Lonely Planet kiadó társalapítóját, aki a blogjában számolt be arról, hogyan próbált háromszor is jegyet venni a budapesti földalattin sikertelenül, mielőtt hatezer forintra bírságolták volna.

Wheeler és társai földalattival indultak vissza a szállodájukba, de a megállóban, ahol felszálltak, nem működött az automat - számolt be róla az Index. Jegy nélkül utazott hát egy megállót, kiszállt, de ott sem tudott jegyet váltani. Ment még egy megállót, majd még egyet, mindenütt kiszállt, próbált jegyet venni, de nem sikerült neki. Az automaták nem működtek, vagy ha mégis, akkor nem fogadták el a pénzét.

Harmadjára próbálkozott, amikor elkapták az ellenőrök. Wheeler azt tartotta a leginkább bosszantóbbnak, hogy ha nem száll le minden egymást követő állomáson, hogy jó utasként jegyet vegyen, nem bukott volna le. Másfelől, hogy az ellenőrök látták őt, amint „ott szerencsétlenkedik” az automatánál, de nem segítettek volna neki jegyet venni, ám amikor – láthatóan jegy nélkül – visszaszállt a földalattira, azonnal utána mentek és megbüntették.

A történet már így is eléggé kínos, és cseppet sem „országimázsbarát”, de Wheeler blogbejegyzésével még nem is ért véget. A BKV szóvivője több hétvégi nyilatkozatában bejelentette: a közlekedési vállalat felkeresi Wheelert. Elnézést akarnak kérni tőle, és megkérni, hogy írja le: azért ilyen szigorú az ellenőrzés, mert Magyarországon tízszer annyi a bliccelő, mint máshol Európában.

Bízzunk benne, hogy ez csak vicc. Először is: egy sokmilliárdos veszteségeket felhalmozó, néha lángra lobbanó, máskor szimplán üzemképtelen, általában és jellemzően koszos járműveket üzemeltető, a menetrendet hírből sem ismerő közlekedési vállalat vezetői ne utazgassanak sehova közpénzből.

Tony Whelernek nem az ellenőrzés tényével volt kifogása ugyanis, hanem azzal, hogy nem tudott jegyet venni, s a társaság nevében eljáró ellenőrök meg sem kíséreltek segíteni neki. Bunkók voltak - mondjuk ki. Csak azt nézték, mikor büntethetnek. Persze, ha Wheeler jegyet vett volna, azzal csak 290 forint bevételt jelentett volna a BKV-nak, viszont a bírság hatezer forinttal gazdagította a társaságot.

Nem, nem feltételezem, hogy a BKV szándékosan nem tartja karban az amúgy is kevés jegyautomatáját, bliccelésre kényszerítve ezzel még azokat is, akik pedig használni szeretnék - vagy csupán kénytelenek használni - az amúgy finoman szólva is megbízhatatlan tömegközlekedést. Bár azért az mégiscsak furcsa, hogy a BKV-nál senkinek sem tűnik fel, hogy nem működnek az automaták? Lehet, hogy ők sem a BKV-val utaznak?

És még jól jártunk, hogy Wheeler a földalattival utazott. Jött volna ki Rákospalotára, ott még nem működő jegyautomatát sem talál. Én egyszer kocsival elmentem az újpesti metróig, vettem egy marék jegyet. Másnap jegyekkel felszerelkezve mintegy másfél óra alatt betömegközlekedtem az amúgy a legnagyobb csúcs idején is legfeljebb 40 percnyire lévő szerkesztőségbe, és azóta mondhatnak nekem bármit a közösségi közlekedés előnyeiről, autózom.

De ezt sem kellene megíratni a Lonely Planetben. A helyieknek azért jól jönne, ha a közeli bevásárlóközpontokban lehetne buszjegyet venni, akár automatából is, esetleg a bezinkútnál, az újságosnál....

Tony Wheeler
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.