Fordulat a Balla-gyilkosság ügyében

Egy előzetes letartóztatásban lévő debreceni férfi három olyan vallomást tett, amely összefüggésben van a meggyilkolt Balla Irma fideszes képviselő ügyével. A bíróság nem engedélyezte a vallomások nyilvánosságra hozatalát.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon tegnap folytatódott az édesanyja - a debreceni önkormányzati képviselő - meggyilkolásával vádolt S. Sándor büntetőpere. Mint ismert, az aszszonyt több mint két éve brutális kegyetlenséggel ölték meg otthonában. A fiát, az akkor még egyetemista S. Sándort tavaly helyezték előzetes letartóztatásba, ám pár hete szabadlábra került.

A tárgyalás tanúkihallgatásokkal folytatódott. A bíróság beidézte H. Csaba helyi vállalkozót, akit a rendőrség nem hallgatott ki, holott a férfi a 2007. április 7-én történt gyilkosság elkövetése után pár órával - másnap kora reggel - találkozott S. Sándorral, így érdemi információkat tudott adni a vádlott akkori lelkiállapotáról. H. Csaba azt vallotta: a fiatalember nyugodtnak tűnt, s vérnyomok sem voltak rajta.

A bíróság újra kihallgatta azokat a munkásokat, akik a gyilkosságot közvetlenül megelőzően Balla Irma háza mellett építkeztek. Köztük volt a 30 éves D. Lajos, aki a bűncselekmény elkövetése előtt egy hónappal szabadult: lopás miatt huszonöt hónapot ült. A drogfüggő férfi - a bíróságon tolvajként határozta meg önmagát - betörések miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

A tárgyalást vezető Nagy Antal bíró közölte: D. Lajos az elmúlt napokban gyanúsítottként tett vallomásokat, s ezek összefüggnek a Balla-üggyel, de ennél többet nem kívánt elárulni. A drogelvonási tünetek miatt kezelés alatt álló D. Lajos a tárgyaláson ügyvédet kért - emiatt szünetet kellett elrendelni -, majd közölte: nem járul hozzá, hogy műszeres hazugságvizsgálatnak vessék alá. A tárgyaláson a férfi azt vallotta: soha nem járt Balla Irma lakásában, a gyilkosság éjszakáján pedig otthon volt. Ezt az édesanyja is megerősítette.

S. Sándor ügyvédje, Magyar György elmondta: kérték a bíróságtól, hogy megismerhessék D. Lajosnak a Balla-üggyel öszszefüggő vallomásait, de annak tartalmáról nem tájékoztatják a sajtót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.