Hírek

Négy graffitizőt értek tetten a BKV biztonsági őrei. Szerdán késő este a bezárás előtt elbújtak a Forgách utcai metróállomás területén, majd lementek az alagútba és több metrókocsira festéket fújtak. A BKV biztonsági őrei tetten érték őket, ketten azonnal megadták magukat, ketten megpróbáltak elmenekülni. Egyiküknek sikerült elszaladnia, a negyedik elkövető az egyik biztonsági őrre támadt, és többször ököllel arcon ütötte, de hiába, visszatartották a rendőrök megérkezéséig. A 30 éves grafittis a dulakodás során megsérült, a mentősök kórházba szállították. Két társát, egy 19 éves, valamint egy 21 éves fiatalembert a rendőrök előállították. Kihallgatásuk során egyikük beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, társa tagadta. A gyanúsítás ellen egyikük sem élt panasszal. A rendőrök összesen 36 festékszóró palackot találtak náluk, illetve az alagútban elrejtve. Az okozott kár egymillió forint. (MTI)

Milliárdos, bűnszövetkezetben elkövetett csalás történt Miskolcon a Fészekrakó programhoz kötődően - közölte Káli Sándor (MSZP) a város polgármestere. A főleg az avasi lakótelepén történt esetekben ügyvédek, ügyintézők, ingatlanközvetítők érintettek, s nem maradnak büntetlenül - jelentette ki. 2005-től nagyon sokan úgy vásároltak ingatlant az avasi lakótelepen, hogy szociálpolitikai kedvezményt, illetve hitelt vettek igénybe. A hitel felvételéhez állami kezességvállalást kértek, többen azonban hamis jövedelemigazolásokat szereztek be, így kapták meg a kölcsönt, és költözhettek be a lakásokba. (MTI)

Egy Trabantot emeltek ki a tűzoltók Gödöllő közelében egy kis tóból tegnap délelőtt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Babad-puszta környéki tavak egyikébe valószínűleg éjszaka kerülhetett bele a személyautó. A természetvédelmi területen lévő tóba a kiemelés során olajszennyeződés is került. Az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség. (MTI)

Nyolcmillió-egyszázezer forintos pénzbüntetésre enyhítette Kodela Lászlónak, a MeH korábbi helyettes államtitkárának adócsalás miatt első fokon kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését a Fővárosi Ítélőtábla. A hivatali befolyással való üzérkedés vádja alól felmentették a volt helyettes államtitkárt. Ez a vád korábban a Kulcsár Attila üzletember nevével fémjelzett K and H-brókerbotránnyal összefüggésben vetődött fel (állítólag megígérte Kulcsárnak, elintézi, hogy ügyében ne induljon rendőrségi eljárás). Adócsalással azért vádolták, mert nem szerepeltette adóbevallásában azt a 100 ezer eurót és 100 ezer dollárt, amit a brókertől kapott - úgymond - árfolyamvesztesége pótlásaként. (MTI)

Lopott telefon miatt bukott le egy 27 éves budapesti sorozatbetörő. Felvette a készüléket, amelyet a bűncselekmény után a sértett hívott fel, és rögzítette a beszélgetést. - Kesztyűben dolgozom, szagmintát nem igazán hiszem, hogy tudtok majd venni, sapka volt rajtam, úgyhogy még hajszálam sincs, de amúgy DNS-t úgysem vesznek itt Magyarországon... Vágod?! - mondta a tettes a sértett magnójára. A férfit a zuglói rendőrök néhány nappal később elfogták, és feltűnt nekik, hogy szóhasználata és hangja hasonlít a felvételen rögzített elkövetőéhez. A férfi végül beismerte a bűncselekményt és több esetet is bevallott. (MTI)

Kocsitoló versenyt rendeznek vasárnap délután a könnyű szekér szülőfalujában, a Komárom-Esztergom megyei Kocs községben. Húsz férfi és két női csapat fog a falu főutcájának két kilométeres szakaszán végigtolni egy 380 kilós szekeret. A versenyzők dolgát emelkedőkkel és lejtőkkel tűzdelt terep nehezíti, az ötfős csapatokból egy embert fél távnál cserélni lehet. A vetélkedőt annak emlékére rendezik meg, hogy a gyors és könnyű szekeret e település kisiparosai fejlesztették ki az 1200-as években. A szerkezet újszerűségére jellemző, hogy a német "Kutsche", az angol "coach" és a francia "cushe" is a magyar "kocsi" ("Kocsból való szekér") szóból ered. (MTI)

A makrancos hölgy és a válság. A Kőszegi Várszínház ma este mutatja be, majd - július 19-ig - hat alkalommal viszi színpadra a Jurisics-vár udvarán Shakespeare A makrancos hölgy című darabját. Az előadásban főként kaposvári színészek szerepelnek. A főbb szerepekben Parti Nórát, Kocsis Pált, Benedek Miklóst, Epres Attilát láthatja a közönség. A várszínház igazgatója, Pócza Zoltán a darabválasztást úgy indokolta: a mai válságban - a művészet eszközeivel - abban igyekeznek segíteni az embereknek, hogy felülemelkedjenek a napi gondokon. (Népszabadság)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.