Százmilliós per
Májusban ez volt olvasható egy kecskeméti házon: "Zombor úr! Bűzlik a város a korrupciótól!" Ezután Zombor Gábor - aki országgyűlési képviselő - feljelentést tett becsületsértés miatt. A büntetőügyet az ügyészség megszüntette, mert véleményük szerint a két mondat nem ad alapot arra a következtetésre, hogy a polgármester, valamint az önkormányzat eljárásai korruptak lennének. Ezután a polgármester az önkormányzat nevében polgári keresetet nyújtott be. Az önkormányzatot képviselő jogtanácsos a bíróságon elmondta: a felszólítás egyértelműen a város első emberére és az általa vezetett önkormányzatra utal. Hangsúlyozta: az önkormányzat ilyen támadása nagy fokú versenyhátrányt jelent, és elbizonytalanítja a befektetőket.
A feliratot kihelyező férfi ügyvédje a kereset elutasítását kérte, mert véleménye szerint a város nem azonos az önkormányzattal.
Varga István, aki a feliratot kihelyezte, elmondta: a piacon dolgozik, s tapasztalja, milyen a hangulat a városban, ezért a transzparens kihelyezésében látta az egyetlen megoldást, hogy segítsen a megkeseredett polgárokon. Hozzátette: elgondolkodtató, hogy kinyitotta száját, és egy százmilliós kártérítési pert indítottak ellene. A per szeptemberben folytatódik.
A tárgyaláson megjelent a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi képviseletében néhány tag. Egyikük a tárgyalás elején a bíróságnak bejelentette: a Jobbikot képviselik, mert az alperes a szervezet szimpatizánsa.