Ronnie Biggs marad a börtönkórházban
Jack Straw arra való hivatkozással mondott nemet, visszadobva a kegyelmi bizottság javaslatát, hogy "felháborítóan keresi a média kegyeit", és "semmiféle megbánást nem tanúsított". Az igazságügy-miniszter hangsúlyozta, hogy Ronnie Biggs már "évekkel ezelőtt szabadulhatott volna", ha elfogadta volna az 1964-ben megítélt 30 évre szóló börtönbüntetését, és nem szökött volna meg egy évvel később a wandsworth-i fegyházból. Biggs jobbára epizódszerepet játszott a Glasgow és London között közlekedő postavonat kirablásában, melynek során bűntársaival együtt 2,6 millió fontot tulajdonított el, és legalábbis közvetve sáros volt a fejbe vágott mozdonyvezető idő előtti halálában. A bűnöző 2001-ben a legnagyobb példányszámú brit napilap, a The Sun asszisztálása mellett tért vissza önkéntesen a szigetországba. Hazaérkezésében rossz fizikai állapota játszotta a fő szerepet. Azóta több agyvérzést szenvedett, alig lát, nem tud mozogni, jelekkel, gesztusokkal kommunikál, és csövön táplálják. A múlt hét végén elesett, de az orvosok nem merik megoperálni, mert attól tartanak, a műtőasztalon leli halálát.
Biggs védőügyvédei fellebbezést kívánnak benyújtani a határozat ellen, különösen azért, mert az igazságügy-miniszter nem szokta felülbírálni a kegyelmi bizottság állásfoglalását. A politikus elismerte, hogy az elítélt fizikai állapota nem teszi valószínűvé visszaeső bűnözését, de attól tart, kriminális elemekhez fűződő kapcsolata erőszakos cselekményeket serkenthet. Ann Widdecombe, az utolsó konzervatív kormány ítélet-végrehajtásért felelős államminisztere furcsállja, hogy miközben a börtönök zsúfolásig tele vannak, "ez a reszketeg, beteg ember elfoglalja valakinek a helyét, aki tényleges veszélyt jelent a lakosságra". Biggs és családja azt remélte, hogy augusztus 8-át, 80. születésnapját, egyben a vonatrablás 46. évfordulóját már szabad emberként ünnepelheti egy észak-londoni elfekvőben.