Megijedtek a szülők
Gyermekeikért aggódó családok rohanták meg a BRFK IV. kerületi kapitányságát azt követően, hogy a rendőrség hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: a múlt héten pedofil vádakkal őrizetbe vettek egy bébiszittert; aki tagadta tettét.
K. az egyik népszerű közösségi portálon hirdette magát, így: "Babysitter vagyok! Ha még nem találtad meg a megfelelő személyt kismanód mellé, rám számíthatsz". Egy fórumbejegyzésében máskor így próbált bizalmat ébreszteni maga iránt: "Van más jövedelemforrásom is, és igazából ingyen is vigyázok picurokra, és vigyáznék is, de ezzel az a baj, ha így hirdetek, rögtön pedofilnak néznek".
Baranyi alezredes a BRFK sajtótájékoztatóján még úgy fogalmazott: K. Lászlónak akár húsz áldozata is lehet. Ma már a harmincat is meghaladja azoknak a családoknak a száma, akik úgy vélik, gyermekük viselkedése megváltozott azóta, hogy a férfi felügyeletére bízták.
A "pedofil bébiszitter" ellen egy anya feljelentése nyomán indult nyomozás. Baranyi nem zárja ki, hogy vannak szülők, akik félreértelmezik gyermekük "furcsa" viselkedését, de nem tehetnek mást, mint hogy kezdeményezik a gyermek vizsgálatát.
A kriminalisztika történetében előfordult, hogy a hatóságok melléfogtak, s kiderült, alaptalanul gyanúsítottak valakit pedofíliával, mint ahogy megesett az is, hogy nem sikerült bizonyítani a gyanúsítást. Baranyai szerint itt viszonylag egyszerű a helyzet: kicsi gyerekek az áldozatok, így a bíróság előtt minden bizonnyal az igazságügyi szakértők mondják ki a döntő szót.