Lakat alatt az aradi alvilág

Az év eleje óta tartják őrizetben Aradon Utu Rohozneanu helyi maffiavezért és társait, akiket súlyos bűncselekmények (testi sértés, emberölési kísérlet, fenyegetés, zsarolás, szervezett bűnözés stb.) elkövetésével vádolnak. A Nyugati Jelen című, magyar nyelvű regionális napilap értesülése szerint már nem kell sokat várni a január végén lekapcsolt alvilágiak perére, várhatóan július 20-a körül kezdődik.

A 15 gyanúsított ügyvédjei kérték szabadlábra helyezésüket, ám a bíróság ötödszörre is meghosszabbította az előzetes letartóztatást.

A hírhedté vált Utu-klán ügye rendkívül összetett, a szervezett bűnözési elleni ügyosztály ügyészei hónapok óta dolgoznak a vaskos vádiraton. A bűnözők - a nyomozók elmondása szerint - tartották kézben az aradi alvilági életet. Zsarolásból, szerencsejátékokból és más illegális tevékenységből éltek. Határon túli kapcsolataikról nem számolt be az aradi újság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.