Rosszul nézett és még roma is, meglőtték

Riasztófegyverrel állon lőttek vasárnap egy utcán várakozó roma férfit Nagykanizsán - adta hírül a Roma Sajtóközpont. A sértett, B. Zoltán egy középület előtt várt édesanyjára. Elmondása alapján egy fiatal, fekete bakancsos, fekete ruhás, fekete baseballsapkás férfi jött felé, aki furcsán bámult rá.

"Bevallom, nagyon sötét bőrű cigány ember vagyok, lehet, hogy ezért bámult, én csak ösztönösen visszanéztem, de ez elég volt neki, hogy belém kössön és támadjon", mondta. A roma férfi szerint a fiatalember durván káromkodni kezdett, hogy miért nézi őt. Elővett egy fegyvert, azzal a mozdulattal fel is húzta, és rászegezte. A sértett elmondása szerint a fegyver után nyúlt, hogy elvegye a támadótól, aki azonban azonnal elsütötte azt. A támadó elfutott, a meglőtt férfihez rendőrt hívtak, majd kórházba szállították.

A történtekről a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese annyit mondott: valóban történt olyan eset, amikor egy férfi egy másikat riasztófegyverrel meglőtt. Súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.